Foci

Nem szilveszteri vicc: otthon kapott ki a United

Változatos mérkőzést játszott a Manchester United a Blackburn ellen. A végén meglepetésre a tabella utolsó helyezettje győzött.

Az angol bajnokságban szilveszterkor sem áll meg az élet: a szombati első bajnokin a Sir Alex Ferguson 70. születésnapját ünneplő Manchester United a tartalékos Blackburn Roverst fogadta.

Azt a Roverst, amely az elmúlt szezonban 7-1-re kapott ki az Old Traffordon. Most teljesen más volt a koreográfia. Azt tudtuk a mérkőzés előtt is, hogy Steve Kean menedzser közutálatnak örvend a Blackburn szurkolói körében, talán villámcsapásnak vagy egy, a Manchester otthonában elért győzelemnek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ez megváltozzon.

Nos, a 16. percben általános meglepetésre megszerezte a vezetést a vendégcsapat, miután Dimitar Berbatov lerántotta a 16-oson belül Yakubut, a sértett pedig értékesítette a 11-est (0-1).

A szünetig csak meddő volt a fölénye a Unitednek, de a szünet után már nem. Pontosabban a második Blackburn-gól után pörgött fel fél perc alatt a hazai csapat. Yakubu a hazai védelem hibáját kihasználva kettőre növelte a vendégelőnyt (0-2), majd Valencia jobb oldali beadását követően azonnal válaszolt Berbatov egy közeli fejessel (1-2).

Érdekesség, hogy a meccsen gyengélkedő De Gea Lindegaard helyére került a manchesteri kapuba, az utóbbi időben nem a spanyol védett a bajnokságban. Tíz perccel a szépítést követően aztán jött újra Berbatov (2-2, ismét Valencia beadásából), és felsejlett a szokásos United-feltámadás esélye.

Csakhogy De Gea rosszul mozdult ki egy szögletnél, a labda nagyon könnyen elpattant tőle a magasba, érkezett Hanley, és a 80. percben a kapuba fejelt, megszerezve ezzel ismét a vezetést a Roversnek (2-3).

A mérkőzés összefoglalója:

A Manchester támadott, de minden kimaradt, még a 94. percben eleresztett veszélyes lövés is. Hatalmas meglepetésre a tabella utolsó helyezettje megverte a bajnokesélyes Unitedet. Ezt a Manchester City használhatja ki, ha győz, újra pontelőnybe kerülhet városi riválisával szemben.

Eredmény – Premier League
Manchester United – Blackburn Rovers 2-3 (0-1)
gólszerzők: Berbatov (52., 62.), illetve Yakubu (16., 51., az elsőt 11-esből), Hanley (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik