Sport

Kellemetlen meglepetéssel indult a budapesti világkupa

Magyar szempontból kellemetlen meglepetéssel kezdődött Budapesten a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozata, ugyanis Burján Csaba már az előselejtezőben búcsúzott 1500 méteren, a Liu-fivérek viszont futamgyőztesként jutottak tovább.

A csütörtöki nyitányon elsőként Liu Shaoang mutatkozott be, akinek nem okozott gondot a futamgyőzelem megszerzése. A szám tavalyi világbajnoki ezüstérmese a hétfős mezőny közepén „utazott”, majd három körrel a vége előtt könnyedén előzte meg riválisait. Mindkétszer ugyanazt a technikát alkalmazta: az egyenesben kivágott balra vetélytársai mögül, majd a kanyar bejáratánál bevágott eléjük.

Bátyja, Liu Shaolin Sándor a rajtot követően még csak ötödik volt, de nagyon simán került az élre. Az 500 méter tavalyi világbajnoka manővereinél szélesen vette a kanyart, hogy a kijáratnál belső ívre kerüljön, majd kilőtt ellenfelei mellett.

Burján Csabának viszont nem sikerült továbbjutnia, pedig sokáig az első helyen haladt.

Csakhogy a hajrában a dél-koreaiból orosszá lett hatszoros olimpiai bajnok Victor An és a dél-koreai Szeo Ji Ra is elviharzott mellette. Futamharmadikként még reménykedhetett abban, hogy idővel továbblép, ugyanis a 13 futamból a kilenc legjobb harmadik is a selejtező második körébe került, de ő ebben az összevetésben éppen tizedik lett.

A délelőtti program a nők 1500 méteres selejtezőjével és ugyanezen a távon a férfiak második körével folytatódik. Délután mindkét nemnél az 500 méter kétfordulós selejtezőjére kerül sor.

A négy állomásból álló vk-sorozat alapján – amelynek első versenye zajlik a BOK Csarnokban – 500 és 1000 méteren 32-en, 1500 méteren 36-an szereznek kvótát a februári, phjongcshangi téli olimpiára, továbbá a nyolc legjobb váltó jut indulási joghoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik