Sport

Három magyar csapat a pólós BL-ben

Az Újbuda, az Eger és a Szolnok a legerősebb sorozatban indul, Miskolc Eurokupa-csoportot rendez, a Fradi Veronába utazik.

A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában az A-Híd-OSC-Újbuda a bosnyák Banja Lukában játszik majd az első selejtezőkörben.

Az újbudaiak szeptember 15. és 17. között az ötscsapatos tornán a házigazdák mellett spanyol, orosz és portugál riválissal találkoznak, és harcolnak a továbbjutó első vagy második helyért. Abban már az Eger is érdekelt lesz, míg a címvédő Szolnok a főtáblán várja a három selejtezőkör végét.

Az európai szövetség (LEN) szombati sorsolásán kiderült, hogy az Eurokupában a klubtörténelem során először nemzetközi porondon szereplő Miskolc rögtön rendező is lesz, öt csapatot lát vendégül, míg a sorozat címvédője, a Ferencváros az olaszországi Veronába utazik, itt hét együttes szerepel. Mindkét csoportból négyen jutnak tovább.

A decemberben rajtoló női Euroligában három magyar csapat érdekelt, a LEN-kupa-győztes UVSE Hollandiában szerepel, a Dunaújváros ismét rendezőként küzdhet meg a továbbjutásért, míg a BVSC Olaszországban játszik. A négyes csoportokból az első három gárda jut tovább.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik