Sport

Kajak-kenu: négy számban szétlövés lehet a vb-válogatón

24.hu
24.hu

2017. 07. 07. 19:51

Négy számban várhatóan külön versenyre, úgynevezett szétlövésre kerül majd sor a kajakosok és kenusok világbajnoki válogatóján, miután a szolnoki forduló pénteki napján más versenyző, illetve egység nyert, mint a három héttel ezelőtti, szegedi viadalon.

Az érintett számok a férfi C-1 1000 méter, a férfi K-2 200 és 1000 méter, valamint a női C-1 200 méter.  

Férfi K-1 200 és 1000 méteren, C-1 és C-2 200 méteren, illetve női K-1 és K-2 200 méteren eldőlt a válogató.

A 20 éves, algyői Kopasz Bálint gyakorlatilag végig uralta a K-1 1000 méter döntőjét, s a célba mintegy másfél hajóhossz előnnyel érkezett. Mögötte – csakúgy, mint az első válogatón – a honvédos Ceiner Benjámin végzett a második helyen, míg a harmadik ezúttal Pauman Dániel lett.

Férfi C-1 1000 méteren a három hete, Szegeden győztes Vasbányai Henrik sokáig üldözte Kiss Tamást, aki remekül kapta el a rajtot, majd tetemesnek mondható előnyre tett szert. Féltávnál úgy tűnt, Vasbányai fel tud zárkózni, a csepeli kenus azonban ismét ellépett, s miután 750 méternél Vasbányai gyakorlatilag megállt – végül hetedikként ért a célba -, Kiss magabiztos sikert aratott. Ebben a számban tehát várhatóan szétlövés dönt majd a vb-induló személyéről.

K-1 200 méteren Horváth Bence – Kopaszhoz hasonlóan – fölényesen utasította maga mögé a mezőnyt, a sprinttávon ritkán látható, közel egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba. Horváth második sikerének köszönhetően készülhet a vb-re. Ugyanezen a távon a kenusoknál is eldőlt a verseny: Hajdu Jonatán Szeged után esélyeshez méltóan itt is győzni tudott.

A nőknél a 200-as specialista, kajakos Lucz Dórát ezúttal sem tudták megszorítani riválisai, ő is második sikerét aratta. A kenusoknál viszont szétlövésre lesz szükség a legrövidebb távon, miután az első fordulóban győztes Devecseriné Takács Kincső ezúttal másodikként ért be győri klub- és párostársa, Balla Virág mögött.

Pénteken négy párosszám döntőjét is lebonyolították. Kétszázon a kajakosoknál féltávig még vezetett az első válogatót megnyerő Balaska Márk, Birkás Balázs duó, végül azonban az egyesben győztes Horváth és társa, Szomolányi Máté megelőzte őket. A nőknél Hagymási Réka és Szabó Ágnes duplázott, így egységük készülhet a vb-re, akárcsak férfi kenuban az ugyancsak második győzelmét arató Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős.

A nap utolsó döntőjében, férfi K-2 1000 méteren Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert ugyanúgy taktikázott, mint szegedi sikere során: hatalmasat hajrázott. Most azonban ez nem jött be, mert a Noé Zsombor, Bogár Gábor kettőst már nem tudták beérni, és utóbbi egység centiméterekkel nyert.

A vasárnapig tartó verseny az augusztus 24. és 27. közötti racicei vb-re válogat.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.