Sport

Párizs királya: Rafael Nadal tizedszer nyerte meg a Roland Garrost

A spanyol klasszis esélyt sem adott a döntőben Stan Wawrinkának, három sima szettben nyert. Roger Federer után övé a második legtöbb Grand Slam-diadal.

Rafael Nadal vasárnap 10. Roland Garros-győzelméért lépett pályára. Már nem megnyert mérkőzését, hanem hogy tizedik alkalommal is megnyerje a párizsi Grand Slam-viadalt, ami az Open-érában példa nélküli. A férfiaknál már a 9 elsőség is az. A nőknél Martina Navratilova Wimbledonban nyert kilenc alkalommal.

Nadal ellenfele Stan Wawrinka volt a döntőben, aki az első szettben 2-2-es állásig tudta tartani a lépést az ellenállhatatlanul játszó Nadallal, igaz, már a negyedik gémben és négy bréklabdát kellett hárítania. Ezután azonban nem volt ellenszere a spanyollal szemben, az első szettet 6-2-re veszítette el mindössze 45 perc alatt.

A második játszma elején Nadal lejátszotta ellenfelét a pályáról. Wawrinkának szinte momentumai sem voltak, ő sem volt a topon, illetve a mai Nadallal nem sokan tudtak volna bármit is kezdeni. Salakon pedig depláne. Olykor már az is bravúrszámba ment, ha a svájci nyert egy-egy labdamenet. Végül három játékot is behúzott, de továbbra is egyoldalú volt a mérkőzés, egy elrontott pont után Wawrinka idegességében még az ütőjét is összetörte.

Nadal ilyen ütésekkel kergette az őrületbe Wawrinkát:

A harmadik szettben Nadal 2-1-re vezetett, amikor kisebb gondjai voltak az adogatásával. Jellemző volt a mérkőzésre, hogy Wawrinka így sem jutott bréklabdáig (az egész meccsen egy volt neki), így a spanyol hamar ellépett 3-1-re. A következő gémben, egy megnyert labdamenet után Wawrinka már ünnepeltette is magát a közönséggel kicsit, a nézők vették a lapot. Így is elveszítette a szervagémet, majd Nadal semmire hozta a saját adogatását. A harmadik szettet 6-1-re nyerte meg.

A győztes pont:

Ez volt Rafa Nadal tizedik Roland Garros-győzelme. A mérlege Párizsban egészen elképesztő: 79 győzelem és mindössze 2 vereség.

2005-ben nyert először a Garroson, majd 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és most, 2017-ben is ő lett a legjobb.

Összességében ez volt a spanyol 15. Grand Slam-diadala, amivel megelőzte Pete Samprast az örökrangsorban, már a második. Ausztráliában egyszer, Wimbledonban és a US Openen kétszer-kétszer nyert. Roger Federer minden idők legtöbb GS-ét megnyerő férfiteniszezője, ő 18-szor diadalmaskodott.

Eredmény – Roland Garros, férfi döntő

Rafael Nadal (spanyol, 4.) – Stan Wawrinka (svájci, 3.) 6-2, 6-3, 6-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik