Sport

Rekordot állított be egy serpa a Mount Everesten, volt, aki 17 óra alatt ért fel a csúcsra

24.hu
24.hu

2017. 05. 29. 19:43

Korábban a témában:

Rekordot állított be egy nepáli serpa a hétvégén a Mount Everesten: Kami Rita lett a harmadik a világon, aki huszonegyszer is feljutott a világ legmagasabb hegyére. Az ázsiai ország turisztikai minisztériumának tájékoztatása szerint a 47 éves serpa szombat reggel ért fel a 8848 – más mérések szerint 8850 – méteres csúcsra. Öt honfitársával és hat külföldivel mászta meg a Mount Everestet.

Kami Rita Sherpa a hegy környékéről származik – csakúgy, mint az eddigi két rekorder, Apa Sherpa és Phurba Tasi Sherpa -, és a Sangri-La Nepal Trek túraszervező cég magashegyi terepen dolgozó munkatársa. Megmászta már a legtöbb nyolcezer méter feletti hegyet, köztük a K2-t, a Cso-Ojut, a Lhocét és az Annapurnát.

Öt napon belül kétszer is feljutott az Everestre

Kilian Jornet világhírű katalán hegymászó, ultramaratonista öt napon belül már másodszor, ráadásul mindössze 17 óra alatt, rögzített kötelek és oxigénpalack nélkül mászta meg a Mount Everestet.

Május 27-én hajnali két órakor hagyta el az északi, kínai oldalon lévő előretolt alaptábort és este 9 órakor jutott fel a 8848 méteren lévő csúcsra. Az utat mindössze öt nappal az után tette meg, hogy addigi leggyorsabb, az alaptáborból induló csúcsmászását 26 óra alatt teljesítette.

A kétszeri csúcsmászás Jornet Summits of My Life projektjének része, melynek keretében a sportoló felkeresi a világ emblematikus hegycsúcsait, hogy megmászásukkal gyorsasági rekordokat állítson fel.

A projektet 2012-ben a 4695 méteres Mont Blanc-on kezdte, majd megmászta a 4478 méteres Matterhornt, a 6168 méteres észak-amerikai Mount Denalit és az Argentínában lévő 6961 méteres Aconcaguát, gyorsasági rekordot állított fel a Mont-Blanc-on, a Matterhornon, a Denalin, az Aconcaguán és a Kilimandzsárón.

A 29 éves Jornet a Skyrunner World Series hosszú távú hegyifutó-bajnokság hatszoros bajnoka, számos nagynevű hegyi ultramaratont nyert meg, köztük a 166 kilométeres Ultra-Trail du Mont-Blanc-t (UTMB) és a 162 kilométeres Grand Raid-et az indiai-óceáni Réunion szigetén.

Jornet előtt néhány nappal szintén öt napon belül kétszer mászott fel a Mount Everest csúcsára az indiai Ansu Dzsamszenpa: ő az első nő, akinek sikerült ez a teljesítmény.

Az idei tavaszi mászószezon a végéhez közeledik, és a hatóságok tájékoztatása szerint már több mint 250-en értek fel a Mount Everest csúcsára.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.