Sport

Érdekes ítélet: meg kell semmisíteni a Kiss László-ügy periratait

24.hu
24.hu

2017. 01. 19. 13:01

A közvéleményt tavaly leginkább felkavaró ügyben meglehetősen megosztó határozatot hozott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Korábban a témában:

A közvéleményt 2016-ban leginkább Kiss László, a magyar úszóválogatott – akkor még – szövetségi kapitányának az ügye kavarta fel. Tavaly áprilisban emlékezetes módon robbant a bomba: a privatkopo.hu és a fullank.hu írta meg, hogy a szövetségi kapitány hároméves börtönbüntetést kapott még egy 1961-ben csoportosan elkövetett nemi erőszakért.

Kiss nem sokkal utána lemondott posztjáról, de azt állította, semmi sem igaz az egészből, koholt vádak alapján ítélték el. A szövetség és a kapitány maga is bagatellizálta az ügyet, mi több, azt állították, az áldozat már nem is él. Ehhez képest a 73 éven nő maga jelentkezett és mindent részletesen elmondott az RTL kamerájának.

Mindkét lap eredeti, levéltári dokumentumok alapján írta azt, amit, és az áldozat története megegyezett a lapok által állított cselekményekkel.

Ettől még a múlt szörnyű tetteit a jövőben is homály fedi majd. Tavaly nyáron ugyanis a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) megállapította, hogy a Budapest Főváros Levéltára jogellenesen adta ki a kiszivárogtató lap újságírójának a bűncselekmény ügyében 1962-ben hozott ítéletet és hárommillió forintra büntették a hivatalt.

Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának a főigazgatója megdöbbent az akkori ítéleten. Ahogy fogalmazott:

Vajon Kenyeres főigazgató mit szól most, amikor NAIH majd fél év után újra életjelt adott magáról az ügyben. A fullank.hu azt közölte, hogy:

a napokban kikézbesített határozat szerint mindkét újságnak 30 napon belül le kell venni a portálról a Kiss Lászlóról szóló eredeti cikkeket, valamint Menyhért Mészáros Lászlót külön arra kötelezték, hogy szintén 30 napon belül semmisítse meg az általa a levéltárból kikért Kiss László-féle periratokat.

A határozatot maga dr. Péterfalvi Attila, a hivatal vezetője jegyezte.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Eger, 2017. május 25.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára (k), Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője (b) és Dányi Gábor Zoltán európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár (j) a fejlesztéspolitikai egyeztetésen az egri városházán 2017. május 25-én.
MTI Fotó: Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.