barka emese (barka emese, )
Sport

Barka Emese bronzot érően birkózott

24.hu
24.hu

2016. 12. 11. 19:18

Korábban a témában:

Az Európa Játékok-győztes, Európa-bajnoki harmadik magyar versenyző délelőtt a nyolcaddöntős sikerét követően kikapott, majd a vigaszágon harcolta ki az esti szereplés jogát.

Barka Emese ellenfele, a japán Szakano Jui volt, akivel éppen ellentétes meccset vívott, mint kínai legyőzőjével a nyolc között, mert amíg délelőtt négypontos előnyt adott le, addig most ekkora hátrányból tudott felállni.

A mérkőzés első menete nem alakult jól, a japán két gyors lábra támadás révén magabiztos előnnyel mehetett a szünetre, amely után egy nagyon elszánt és összeszedett Barka ugrott neki. Fél perc sem telt el, amikor a magyar kitette riválisát a szőnyegről, majd a japánt intették, így az utolsó percre két pontosra csökkentette hátrányát a Csepel sportolója. A hajrá egyértelműen a magyarról szólt, aki egy levitel, majd egy kiléptetés után, kevesebb mint fél perccel a vége előtt 5-4-re fordított, a végén pedig szépen kontrázta meg a japán elkeseredett akcióját, s végül 7-4-re győzött.

Örülök a bronzéremnek. A kínai elleni vereségem bosszantott, dühös voltam magamra, mert olyan hibákat követtem el, amikről azt gondoltam, már nincsenek bennem. Ugyanakkor lezártam magamban azt a meccset, miután kiderült, hogy a vigaszágra kerültem. A mostani mérkőzés elején kétszer figyelmetlen voltam, de a második menetre úgy mentem ki, hogy mindent megteszek a fordításért. Örülök, hogy sikerült

– fogalmazott Barka sikere után.

Barka karrierje második vb-bronzát gyűjtötte be. Egyúttal ez volt a magyar csapat második érme a budapesti vb-n, miután szombaton Korpási Bálint világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában.

A nap másik magyar versenyzője, Szabó László is bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájában.

Nagyon örülök ennek az éremnek, még ha egy picit bosszant is, hogy akár döntőt is birkózhattam volna. Az elődöntőben sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a vége felé az órára néztem, amikor fél perc volt hátra, és arra kezdtem figyelni, hogy kihúzzam ezt a kis időt, és nem arra koncentráltam, amire kellett volna. Itt a kazah ellen úgy mentem a szőnyegre, hogy dobni fogok, de hamar kiderült, hogy nem fogok tudni, mert nagyon szűken védekezett az ellenfelem. Onnan egyértelmű volt, hogy végig kell verekedni a meccset

–  mondta a bronzmeccs után a magyar sportoló.

A magyar csapat egy arany- és két bronzéremmel zárt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.