Sport

Gazdasági okok miatt marad el az egyik legkedveltebb fővárosi esemény

Idén ősszel nem lesz Tennis Classics, ám Taróczy Balázs versenyigazgató nem adja fel, és reméli, jövőre ismét megszervezheti a rendre telt házas tornát.

Taróczy Balázs, aki párosban a svájci Heinz Günthardttal kétszeres Grand Slam-győztes – az 1981-es Roland Garroson, és az 1985-ös wimbledoni teniszbajnokságon is diadalmaskodtak – a verseny honlapján jelentette, hogy a 2008-as torna óta először idén nem rendezi meg a Tennis Classics-ot.

Az MVM és Szerencsejáték megszüntette a támogatást, így nincs meg az a biztonságos háttér, ami a verseny rendezéshez elengedhetetlen.

Tavaly járt le velük a szerződésünk, és amikor megtudtam, hogy idén nem hosszabbítanak, éreztem, hogy kevés az esély… Futottam még köröket, hiszen sok teniszt szerető ember várta a Tennis Classicsot, és nagyon sok támogatónk is volt, akik az első évtől mellettünk álltak, és örömmel vettek volna részt az idei eseményen is.

De nem adom fel. Tavasszal sok versenyt rendeznek majd Magyarországon, de egy őszi-téli rendezvény benne van a pakliban. A Papp László Budapest Sportaréna lefoglalásán kívül nincs túl sok sürgős teendőnk, a játékosokkal minél később állapodik meg az ember, annál biztosabb, hogy ráérnek. Nyár közepéig van idő ezt eldönteni. Én készen állok a szervezésre

– fogalmazott Taróczy a jövőt illetően. Úgyhogy lehet reménykedni, elképzelhető, hogy lesz kilencedik Tennis Classics is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik