Sport

Míg a többiek háborúznak, Kenderesi jótékonykodik

24.hu
24.hu

2016. 11. 23. 12:47

November 24-től kapható a Zing Burgerben Kenderesi Tamás “sajtburesze”, mely jótékony célokat szolgál. A szendvicsekből befolyt összeg egy részét a Magyar Paralimpiai Bizottságnak ajánlják fel, a 2017-es, egri Országos Paraúszó Bajnokság megrendezésére, ahol a kezdő magyar paraúszók is rajthoz állnak.

Büszke vagyok rá, hogy  két nagyszerű sportoló, Tóth Tamás paralimpiai bajnok és Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmes úszók olyan példaképeivé váltak a mai fiataloknak, akik bebizonyították,  a szorgalom, a befektetett munka és a sikerbe vetett hit elérhetővé teszi az eredményeket.  Köszönjük, hogy részesei lehetünk egy olyan együttműködésnek, amelynek az üzenete kiemelten fontos, ahol a sportolók, piaci szereplők együtt mutatnak utat a fiatalabb tehetségek számára

-nyilatkozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. Az első kóstoló, Tóth elmondta: nagyon örül a rendhagyó támogatásnak, mert a parasport utánpótlására ráfér a segítség:

A világ élmezőnye egyre jobban elmegy mellettünk, ezért remélem, hogy a támogatásnak köszönhetően még több fiatal kedvet kap a sportoláshoz.

Kenderesi a 200 pillangón szerzett bronzérme után nyilatkozta, hogy elfáradt, ráférne egy két “sajtburesz”. A MÚSZ-háborúban meggyötört felek egyelőre nem tikkadtak ki, jelenleg ott tart a történet, hogy Gyárfás Tamás beperli az olimpiai bajnokot. A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találja.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.