Sport

Június 27-én rajtol a 38. Tour de Hongrie

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség véglegesítette jövő évi versenynaptárát, melyben  június 27. és július 2. között kapott helyet a legnagyobb magyarországi körverseny

A Tour de Hongrie szervezőinek csütörtöki tájékoztatása szerint a 38. honi viadalon világranglista-pontokért is küzdhetnek majd a nemzetközi mezőny tagjai. A nagy érdeklődésre való tekintettel pályázatot írtak ki a hazai települések számára, melyben a városok a 2017-es és a 2018-as Tour de Hongrie-ra is kérhetnek maguknak szerepet, rajt-, illetve célállomásként.

A Tour de Hongrie-t először 1925-ben rendezték meg, idén a Szombathely–Fertőd–Keszthely–Siófok–Cegléd–Karcag–Kékestető–Gyöngyös–Budapest útvonalon hat nap alatt 740 kilométert tett meg a mezőny. 2016-ban az összetett győzelmet az észt Mihkel Raim szerezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik