Sport

Az angol foci felzárkózott a magyar mellé

Mint korábban beszámoltunk róla, Szombat délután azért tört ki a balhé az NB III-ban a Nyírbátor–Rákosmente mérkőzésen, mert a korábbi válogatott kapust, Szűcs Lajost leütötte egy néző.

Namármost nem csak nálunk vannak ilyen vehemens, agyukat eldobó drukkerek. Megdöbbentő, de annak ellenére előfordul ilyen az angol fociban is, hogy ott az 1985-ös Heysel-tragédia óta igencsak rendet tettek, olyan törvényeket hoztak és tartatnak be, hogy senkinek sincs kedve balhézni.

Ehhez képest szintén szombati eset, hogy Nyírbátortól bő kétezer kilométerrel nyugatabbra, egy csöndes FA Vase mérkőzésen az egyik szurkoló elhagyta a helyét és ököllel behúzott egyet az egyik hazai játékosnak. Minderről a bbc.com számolt be.

facebook.com
Hangulatos kis hely a Worthing United pályája Forrás: facebook.com

Azt írják, az incidens Robert Albon Memorial Groundon , a Worthing United otthonában, a Peacehaven elleni meccs 70. percében történt. A játékvezető a Peacehaven 2-0-ás vezetésénél fújta le a meccset, míg a Sussex-i rendőrség letartóztatta a 24 éves férfit.

FA helyi képviselője eset kapcsán azt mondta, valamennyi bizonyíték ismeretében megvizsgálják az esetet, és az FA-szabályainak megfelelően fognak eljárni az ügyben.

A szurkoló sok jóra nem számíthat.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik