Sport

Négy magyar úszó is döntős a paralimpián

Az evezős Lőrincz Krisztina 11. helyen fejezte be a riói paralimpiát, a sportlövő Gurisatti Gyula pedig 18. lett a sportpisztoly vegyes számban. A Csepel 35 éves evezőse – aki végzettsége szerint matematika-fizika-francia szakos tanár – az AS kategória egypár versenyének B döntőjében szállt vízre utolsó pályáján, s argentin riválisát megelőzve ötödik helyen ért célba. A magyar sportoló 2005-ös autóbalesete után kényszerült kerekesszékbe, azóta több sportágat is kipróbált, például az alpesi síelést és sílövészetet, ez utóbbi kiegészítő sportágaként kezdett el néhány éve evezni.

Gurisatti az alapverseny első 30 lövésében 280 kört ért el, majd a gyors szakaszban 271-ig jutott, így 551 körrel zárt. A nyolcas döntőhöz legalább 566 körre volt szükség.

Az úszóknál hét magyar is érdekelt volt a délelőtti előfutamokban, közülük négyen jutottak döntőbe.

Női 100 méter mellen az S5-ös sérültségi kategóriában Illés Fanni és a magyar csapat zászlóvivője, a pályafutása hetedik paralimpiáján szereplő Ráczkó Gitta próbálkozott. Előbbi 1:47.02 perces idejével negyedikként jutott az esti döntőbe, utóbbi pedig 1:58.76-ot úszott, ezzel 12. helyen végzett.

Kétszáz méter vegyesen, az S9-es kategóriában három magyar is vízbe ugrott, közülük Sors Tamás érte el a legjobb időt 2:18.97 perccel, ez összesítésben a második helyre volt elegendő. Tóth Tamás negyedikként kvalifikálta magát a nyolcas fináléba 2:20.34-gyel. A nőknél Konkoly Zsófia 2:45.76 perc alatt teljesítette a távot, így 14. lett. Ugyanebben a számban az előző este 100 méter háton ezüstérmes Pap Bianka (S10) 2:36.78 perces teljesítménnyel hetedik helyen került a fináléba.

Engelhardt Katalin (S4) – aki barátnőjéhez, Ráczkó Gittához hasonlóan hetedszer szerepel paralimpián – 2:22.16 perces idővel 11. lett 100 méter mellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik