Szolnok, 2016. május 7.
Az egri Uros Cuckovic (b) dob kapura a szolnoki Madaras Norbert (j) mellett a férfi vízilabda ob I döntõjének elsõ mérkõzéseként vívott Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger találkozón a szolnoki Vízilabda Arénában 2016. május 7-én.
MTI Fotó: Bugány János
Sport

A könnyebb főtáblás hatosba került a Szolnok a BL-ben

24.hu
24.hu

2016. 08. 31. 11:59

Korábban a témában:

A könnyebb főtáblás hatosba került a Szolnoki Dózsa-Közgép a Bajnokok Ligájában az európai szövetség sorsolásán.

A magyar bajnok  a 12-es főtábla A csoportjában kapott helyet, elkerülve a címvédő Jug Dubrovnikot és az olasz Pro Reccót is. Vámos Mártonék az eggyel korábbi kiírás győztesével, a görög Olimpiakosszal, a német Spandauval és a francia Nice-szel, illetve a selejtezőből felkerülő, most még nem ismert két együttessel került egy csoportba.

A bajnoki ezüstérmes ZF-Egernek és a bronzérmes A-Híd OSC Újbudának selejtezőt kell játszania a főtáblára jutásért. Az első kört szeptember 30. és október 2. között rendezik.

A Bajnokok Ligája hatcsapatos fináléját – a Szolnok mellett a főtáblás legjobbak részvételével – 2017. május 25. és 27. között rendezik meg az idei évhez hasonlóan Budapesten. A szolnoki csapat szabadkártyás kiemeltként biztos résztvevője a BL hatos döntőjének, az úgynevezett Final Sixnek

A második számú kontinentális sorozatban, az Eurokupában is elkészült a sorsolás. A két magyar közül az FTC -PQS Waterpolo a B csoportban a német Bayer Uerdingennel és a horvát POSK Splittel, a C csoportos BVSC-Zugló pedig az olasz Canottieri Napolival, a montenegrói Primorac Kotorral és a szlovák SK Hornets csapatával csatázhat a továbbjutást érő első két helyért. A csoportmeccseket október 14. és 16. között rendezik.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.