kevin durant (kevin durant)
Sport

Nem kegyelmezett az OKC, kiesett a San Antonio

24.hu
24.hu

2016. 05. 13. 09:13

Az alapszakaszban rekordokat döntögető Golden State lesz a következő ellenfelük.
Korábban a témában:

Az Oklahoma City negyedszer is legyőzte a San Antonio Spurst, ezzel továbbjutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati döntőjébe.

A Thunder csütörtöki sikeréből oroszlánrészt vállalt a 37 pontos Kevin Durant és a 28 pontos Russell Westbrook. Gregg Popovich búcsúzó együttese az első félidőben – melyben mind a kilenc tripakísérletét elrontotta – mindössze 31 pontot hozott össze, erre ebben a szezonban még nem akadt példa.

A texasiak 67 győzelemmel remekeltek az alapszakaszban, és csupán egyszer kaptak ki otthon, ám a rájátszásban az Oklahoma City kétszer is megverte őket az AT&T Centerben. Egyelőre nem tudni, hogy a Spurs két veterán sztárja, a 40 éves Tim Duncan és a 38 éves Manu Ginobili folytatja-e pályafutását.

Az Oklahoma Cityre a címvédő Golden State Warriors vár a hétfőn Oaklandben kezdődő konferenciadöntőben.

Eredmény – NBA, rájátszás

Oklahoma City Thunder-San Antonio Spurs 113-99

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4-2 az Oklahoma City javára.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) and Ferrari's German driver Sebastian Vettel steer their cars during the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.