Sport

Fehérváron átadták Magyarország első amerikaifutball-pályáját

Átadták szombaton Magyarország első szabványos amerikaifutball-pályáját Székesfehérváron: a MÁV Előre egykori sporttelepén épült meg az a 120 yardos (110 méteres) pálya, amely a Fehérvár Enthroners (Koronázók) csapatának új otthona lett.

A kezdőrúgást megelőző beszédében Cser-Palkovics András polgármester fontosnak nevezte a szombati eseményt, mert a történelmileg első magyar városban az első amerikaifutball-pályát avatták. A sok néző is jól mutatja a sportág népszerűségét, ez az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligának (NFL) köszönhető, amely hosszú évek óta látható hazánkban is – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az egykori MÁV-pályán “újrahasznosított” stadion épült: átkerültek a Sóstói Stadion bontásából származó elemek.

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete avatóbeszédében kiemelte: Chicago Bears-mezben érkezett, hiszen egész életében annak a csapatnak szurkolt. Mint mondta, régóta nem volt személyesen futballmérkőzésen, de Szijjártó Péterrel sokat beszélgetett a sportágról, hiszen a magyar külügyminiszter a bostoni New England Patriots nagy szurkolója.

A diplomata hangsúlyozta, hogy a sportágnak sok ikonikus magyar származású alakja volt. Példaként említette Joe Namath-ot, aki az 1960-70-es évek sztárja volt, Pete és Charlie Gogolakot, akik új dimenzióba helyezték a sportágat és George Stanley Halast, aki a Chicago Bears-t alapította.

Boda Gábor, a Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke rámutatott, hogy a pálya felépüléséhez – akárcsak a játékban – komoly összefogásra, összetartásra volt szükség. Mint mondta, tíz éve alakult meg a szövetség, akkor még álmodni sem mertek ilyen kiváló körülményekről, arról meg pláne, hogy több ezer szurkoló előtt avathatják fel.

A nyitóünnepséget követően Fehérvár Enthroners-Boda Troopers FEZEN Divízió II-es bajnoki mérkőzéssel avatták fel az új pályát, a hazaiak 60-0-ra nyertek. A körítés igazán méltó volt az amerikaifutballhoz, hiszen cheerleaderek bemutatójának, koncerteknek és zárásként tűzijátéknak tapsolhattak a stadiont szinte zsúfolásig megtöltő nézők, valamivel több, mint 2 ezren voltak kint.

A beruházás keretében felújították az öltözőket és az amerikaifutballra alkalmas füves pályát. A Sóstói Stadion elbontott “földlelátójának” betonelemeiből és a korlátokból a pálya hosszanti oldalaira lelátókat építettek, az egyik oldalt felszerelték a klub színeit idéző kék- és aranyszínű székekkel.

A Takarodó úti pályát a Fehérvár Enthroners The Firstnek (Az Első) nevezte el. Ennek apropóján az 1-es számú mezüket visszavonultatták, azt a mérkőzéseik során csak a szurkolóik viselhetik, ezzel is jelezve számukra, hogy ők az elsők, az állandó csapattagok.

A létesítmény az amerikaifutball mellett a Fehérvár Lionz frizbiseinek otthona is lesz.

Nyitókép: Facebook/Fehérvár Enthroners

Ajánlott videó

Olvasói sztorik