Sport

Kvóta nélkül maradtak a magyarok az olimpiai selejtezős tornán

Póta Georgina nagy csatában kikapott a Vörös csoport szombat délelőtti elődöntőjében, s ez azt jelenti, hogy a magyarok kvóta nélkül térnek haza az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornájáról, a svédországi Halmstadból.

A Berlinben légióskodó 31 éves magyar játékos – a torna tizedik kiemeltje, a világranglista 39. helyezettje – a svédek második számú játékosával, az ITTF rangsorában 60. Matilda Ekholmmal csapott össze a fináléba kerülésért. Az első, harmadik és ötödik szett magyar fölényt hozott, de a közönség által támogatott, 23 éves svédnek mindháromszor sikerült egyenlítenie.

Jöhetett a döntő játszma, amelyben Ekholm 4-2-es vezetésre tett szert, s hiába kért ekkor időt Téglás Péter szövetségi kapitány, ez sem használt. A hazai játékos sorra gyűjtögette a pontokat, majd 10-3-nál hét meccslabdához jutott, s bár az első hármat Póta még hárította, a negyedik már bejött, így a svéd örülhetett.

Legutóbb nagyon kikaptam tőle, így most legalább annak örülhetek, hogy szorosabb volt a csata

– mondta az MTI-nek Póta Georgina.

„Nagyon jó, tehetséges játékos Ekholm, szerintem Európában ő szervál a legjobban. A döntő szettben 2-0-s vezetésénél volt egy bravúros, asztal alól indított nyesése, amit a hálóba ütöttem, szerintem ez volt a meccslabda.”

Póta ezzel együtt nem tűnt igazán szomorúnak, mert mint mondta, a májusi világranglistáról biztosan riói kvótához jut.

Mivel a svédországi torna utolsó szakaszában minden helyezést eldöntenek, a játékosra – aki az utolsó, még versenyben lévő magyar – még két találkozó vár a zárónapon.

Eredmény – nők, Vörös csoport, elődöntő

Matilda Ekholm (svéd)-Póta Georgina 4-3 (-7, 9, -7, 6, -6, 8, 6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik