Sport

Végig vezetett, mégis elmaradt a szegedi bravúr Kielcében

Az ötödik helyen végzett csoportjában a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel az utolsó fordulóban, kiélezett mérkőzésen kikapott a lengyel Kielce otthonában. A magyar csapat így a nyolcaddöntőben a német Kiellel csap majd össze.

Nyolcaddöntőt kényszerül játszani a Veszprém a BL-ben

Szinte végig a negyedik hely megszerzéséért küzdő Szegednél volt az előny az első félidőben. A magyar csapat masszívan védekezett, változatosan támadott, és a cserék is eredményesen léptek be a játékba. Az első harminc perc hajrájára négy gólra nőtt az előny, sőt az utolsó percben öt is volt (11-16), de a félidőt záró gólt, néhány másodperccel a szünet előtt a Kielce lőtte – írja beszámolójában az MTI.

A pihenőt követően továbbra is jól tartotta magát a Szeged, a 40. percben még mindig négy gól volt az előnye (17-21), és ebből az ötvenedikre is megmaradt három (22-25).

A hajrában azonban ziccert és hétméterest is hibázott, a biztos második helyezett Kielce pedig fokozatosan felzárkózott, majd 1 perc 15 másodperccel a vége előtt utol is érte vendégét (26-26). Időkérést követően az utolsó 40 másodpercben a szegediek támadhattak.

Egy lövést és védést követően oldalról jöhettek, amikor már csak 14 másodperc volt hátra, és a kapus helyett mezőnyjátékos állt be. Egy rossz bejátszásból azonban a lengyelek vezethettek gyors támadást és három másodperccel a vége előtt az üres kapuba lőve kiharcolták a győzelmet.

A Kielce 2-1 után csak az utolsó pillanatokban, 27-26-nál vezetett.

Eredmények – Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 14. forduló:

B csoport:
Kielce (lengyel) – MOL-Pick Szeged 27-26 (12-16)
Kolding (dán)-Kristianstad (svéd) 21-30 (13-11)
szombaton játszották:
Barcelona (spanyol) – Rhein-Neckar Löwen (német) 26-20 (11-10)
Vardar Szkopje (macedón)-Montpellier (francia) 34-26 (17-17)
A csoport végeredménye: 1. Barcelona 23 pont, 2. Kielce 21, 3. Szkopje 18, 4. Löwen 17, 5. Szeged 15, 6. Montpellier 7, 7. Kristianstad 7, 8. Kolding 4

 

A csoport:
PSG (francia) – Flensburg-Handewitt (német) 35-32 (16-16)
szombaton játszották:
MVM Veszprém – Wisla Plock (lengyel) 27-25 (16-13)
Celje (szlovén)-Besiktas (török) 43-29 (21-14)
csütörtökön játszották:
THW Kiel (német)-PPD Zagreb (horvát) 31-29 (14-17)
A végeredmény: 1. PSG 24 pont, 2. Veszprém 23, 3. Flensburg 20, 4. Kiel 17, 5. Zagreb 11, 6. Plock 8, 7. Celje 7, 8. Besiktas 2

 

A csoportelsők a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutottak.

 

C-D-ág:
szombaton játszották:
K1: Motor Zaporizzsja (ukrán)-La Rioja (spanyol) 39-37 (21-16), továbbjutott: Zaporizzsja
K2: Meskov Breszt (fehérorosz)-Skjern (dán) 27-23 (14-11), továbbjutott: Breszt

 

A nyolcaddöntő párosítása:
(1. mérkőzés: március 16-20., visszavágó: március 23-27.):
C-D-ág továbbjutója (K1, Motor Zaporizzsja)-A csoport 2. helyezettje (MVM Veszprém) (M1-es párharc)
C-D-ág továbbjutója (K2, Meskov Breszt)-B2 (Kielce) (M2)
B6 (Montpellier)-A3 (Flensburg-Handewitt) (M3)
A6 (Wisla Plock)-B3 (Vardar Szkopje) (M4)
B5 (MOL-Pick Szeged)-A4 (THW Kiel) (M5)
A5(PPD Zagreb)-B4 (Rhein-Neckar Löwen) (M6)

 

A negyeddöntő párosítása:
(1. mérkőzés: április 20-24., visszavágó: április 27.-május 1.):
M6-A1 (PSG)
M5-B1 (Barcelona)
M4-M1
M3-M2

 

négyes döntő (Köln, május 28-29.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik