Sport

Minden héten háború

A 2016-os tavaszi-nyári szezonban nagy fába vágja a fejszéjét a Budapest Wolves. A Bajnokok Ligája mellett, az osztrák és a magyar amerikai foci bajnokságban is rajthoz állnak.

A Budapest Wolves 2016-ban meghívást kapott, hogy felkerülhessen a nemzetközi amerikai foci térképére, bajnoki címével indulási jogot szerzett a nemzetközi amerikai futball szövetség (IFAF) európai szervezete, az IFAF Europe (International Federation of American Football) által szervezett Champions League-ben.

A bajnokok ligájában a farkasok régi CEFL ismerősüket, nagy mumusukat, a Vukovi Belgrádot fogadják először. Ellenük már két mérkőzést is elvesztettek, mindkettőt egyetlen ponttal, így végre itt az alkalom, hogy megtörhessék az átkot.

facebook.com
A Budapest Wolves nagy menetelésbe kezd idén tavasszal Fotó: facebook.com

 

A második alapszakasz mérkőzésre Olaszországba utaznak, ahol a milánói topcsapat, a Tengerészek (Milan Seamen) ellen próbálnak pontot szerezni. Az előzetes esélylatolgatásokban a hármas csoportból a Milánót tartják a favoritnak.

A Bajnokok Ligája mellett az osztrák DIV1-es bajnokságban is érdekelt lesz a csapat. Ez is olyan erős bajnokság, hogy még a rájátszásba jutás semígérkezik könnyű feladatnak a Vienna Vikings, Vienna Knights, St. Pölten Invaders, Bratislava Monarchs halálcsoportból. Az alapszakaszban a cél az első két hely valamelyikének megszerzése és ezzel a rájátszásba jutás. A playoffban pedig már minden megtörténhet.

A szakmailag is nagyon fontos és előremutató osztrák liga mellett azonban a magyar bajnoki címüket is szeretné megvédeni az egylet, ezért a HFL-ben is indul a Wolves. A magyar topliga idén még keményebbnek ígérkezik, habár nincs külföldi induló (2015 Bratislava Monarchs indult és nyert is – a szerk.),  a csapatok nagy anyagi áldozatot is vállalva, a korábbiaknál több amerikai igazolással készülnek, hogy letaszítsák a trónról a Wolvest.

 

A HFL alapszakaszában öt csapattal kell megmérkőzniük a farkasoknak: a Miskolc Steelers, az Eger Heroes, a Nyíregyháza Tigers, a Győr Sharks és a nagy hazai rivális Budapest Cowbells csapata verseng a rájátszásba jutásért.

A Farkasok a HFL mellett a hazai bajnokságok közül az első divízióban is elindítják a kettes csapatukat (W2) . Ott már a Budapest Cowbells 2,Gladiators, Budapest Titans, Dunaújváros Gorillaz, Újpest Bulldogs, Tatabánya Mustangs, Miskolc Renegades, és Szekszárd Bad Bones lesznek az ellenfelek.

Aki a hétvégi, 50. Super Bowl után kedvet kapott kipróbálni ezt a kőkemény sportot, az látogasson el a Wolves  nyílt edzésére.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik