Sport

Doppingolásra kényszerítették a jelenleg is világcsúcstartó futót

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vizsgálatot kezdeményezett egy, a kínai médiában megjelent levél miatt, mely szerint az 1990-es években központi doppingolás zajlott az ország legjobb hosszútávfutóinál.

A sportág újabb botrányosnak ígérkező ügyét a Tencent nevű kínai weboldal robbantotta ki, miután egy olyan levélről közölt anyagot, melyet állítólag 1995-ben Vang Csün-hszia, a 3000 és 10 ezer méter világcsúcstartója írt egy újságírónak, elismerve benne, hogy őt és edzéstársait doppingolásra kényszerítette edzőjük, Ma Csün-zsen. A levelet állítólag Vang kilenc csoporttársa is aláírta – írja az MTI.

Az IAAF pénteki közleményében jelezte, csak a kínai sajtóból értesült a levélről, s már kérte a kínai szövetséget, hogy segítse a nyomozást, mely által kiderülhet, a levél hitelesnek tekinthető-e.

Vang 1993 szeptemberében, négy napon belül érte el a 8:06.11 perces 3000-es és a 29:31.78 perces 10 000-es világrekordot.

A meghökkentő eredményeket már annak idején is többen kétségbe vonták, ám nem volt rá bizonyíték, hogy doppingszerek segítségével futotta azokat. Ráadásul nem csupán Vang, hanem több más kínai hosszútávfutó is kiemelkedő eredményekre volt képes a 90-es évek első felében. Viszont Vang volt az egyetlen közülük – már nem Ma irányításával -, aki az 1996-os olimpián is jól szerepelt: 5000 méteren arany-, 10 000-en pedig ezüstérmet nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik