benedek tibor (Array)
Sport

Vízilabda Eb: Megvan az utazó keret, de még akadnak kisebb kérdőjelek

24.hu
24.hu

2016. 01. 01. 06:48

A tizenhárom fősre szűkített csapat vesz részt vasárnaptól a háromnapos győri Volvo Kupán is.
Korábban a témában:

Az év utolsó napján kihirdette a januári belgrádi Európa-bajnokságra utazó magyar férfi vízilabda-válogatott névsorát Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója emlékeztet rá, hogy a január 11-én rajtoló férfi Eb előtt húsznapos felkészülés jut a válogatottnak, ez idő alatt kell késszé alakítani a csapatot. Benedek Tibor 19 fős Eb-keretet hirdetett a felkészülés elején, s a kassai torna után még nem szűkítette tovább a névsort. Nem tette ezt az e héten hétfőtől szerdáig tartó zágrábi edzőtábor előtt sem, igaz, Tóth Márton, Hárai Balázs és Jansik Dávid idehaza készült, amíg a többiek négy kétkapus mérkőzést játszottak a világbajnoki ezüstérmessel.

Alapos átgondolást igényelt a keret kijelölése, és még mindig vannak kisebb kérdőjelek, hiszen nem tudni, Hárai Balázs teljesen felépül-e. Nyilván azzal számolunk, hogy igen, ellenkező esetben változtatásra kényszerülünk. Ezzel együtt a Volvo Kupán velünk lesz majd Bedő Krisztián és Tóth Márton is

– indokolt a kapitány.

A névsor elején Nagy Viktor után Bisztritsányi Dávid következik a kapuban.

Kizárólag az elmúlt két hét teljesítménye alapján döntöttem mellette, Lévai Marci marad ki a keretből. Dávid győzött meg inkább a teljesítményével

– mondta Benedek Tibor.

A két bekk Gór-Nagy Miklós és Decker Ádám lesz, a centerek közül pedig Hárai Balázs mellett a válogatottba visszatérő Kis Gábor utazik Belgrádba. Nagy kérdés volt, hogy Salamon Ferenc, Manhercz Krisztián és Bátori Bence közül melyik kettő lesz a keret tagja, a kapitány végül Bátori és a 18 éves Manhercz mellett döntött.

Jó régóta edz már a felnőtt válogatottal, ismerem a képességeit, és megérett a helyzet arra, hogy ezt egy világversenyen is bizonyítsa. Megkapja a lehetőséget, hogy egy eddig ismeretlen atmoszférában, igazi téthelyzetben bizonyítson

– indokolta a döntést a kapitány.

Benedek Tibor szerint a horvátországi edzőtáborban a negyedik mérkőzésre érte el a csapat azt az állapotot, amikorra már nagyon közelített a játéka ahhoz, amit látni szeretne.

Kevés idő van hátra az Eb kezdetéig, de bizakodó vagyok. Most az a legfontosabb, hogy a taktikánk, az eltervezett játékunk erre a 13 főre épüljön fel, lehetőleg minél gyorsabban alakuljon egységessé ez a csapat

– összegzett Benedek Tibor.

A magyar válogatott Eb-kerete

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda)
Mezőnyjátékosok: Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Bátori Bence (A-Híd-OSC-Újbuda), Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger), Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.