Sport

Műtétje után berobbanna a felnőttek mezőnyébe Gálfi Dalma

Óvatos célokat fogalmazott meg 2016-ra Gálfi Dalma, aki első magyarként élen zárta az évet a junior teniszezők világranglistáján. Az idei US Open junior bajnoka az MTI-nek adott interjújában közölte, nem lenne rossz, ha már jövőre „berobbanna”, de van még ideje, hogy megszokja a felnőtt versenyek tempóját.

Most először is túl kell esnem egy műtéten, mivel idén négyszer volt tüszős mandulagyulladásom, és sokat ki kellett hagynom. Emiatt januárban nem tudok majd versenyezni

– mondta a 17 éves játékos, aki idei sikereivel a felnőtt WTA-ranglistán bejutott a legjobb 300-ba, jelenleg pedig a 331. helyen áll.

Neves ellenfélre várva

Gálfi Dalma: Ugyanúgy viselkedem, mint amikor 100. voltam a junior világranglistán

A kezdeteket felidézve Gálfi Dalma elmondta, hogy édesapja teniszpályát üzemeltet Balatonfüreden, így „beleszületett” a sportba, és már babakocsiból is nézte a meccseket.

„Három-négy évesen fogtam először ütőt, akkor csak annyi volt a cél, hogy sportoljon a gyerek, majd hatévesen elmentem egy koedukált minitenisz-bajnokságra, ahol a döntőben kikaptam egy fiútól. Ezzel együtt megéreztem a győzelem ízét, tetszett, hogy érmeket kaptunk, és egyre többet edzettem. Tízévesen indultam először külföldi versenyen, de Horvátországban az első körben kikaptam egy nagyon hisztis lánytól” – mesélte a magyar teniszreménység, hozzátéve: 14 évesen költöztek Pestre, ahol Babos Csaba – a világranglistán 70. Babos Tímea édesapja – edzette, majd idén júniusban vette szárnyai alá a Roland Garroson páros bajnok Temesvári Andrea, akihez augusztusban csatlakozott a korábbi Fed Kupa-kapitány Barátosi Levente.

„Az idei céljaimat kissé túlteljesítettem. A legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy bekerültem a top 300-ba, ezután jön a megnyert US Open, a világelsőségre viszont egyáltalán nem számítottam, hiszen az év elején még 13. voltam a junioroknál” – mondta Gálfi Dalma, hozzátéve: szokatlan és fárasztó volt a US Open után rá irányuló figyelem, de akkor fogta fel igazán, hogy mit ért el New Yorkban.

Ami a profik életmódját illeti, a magyar játékos – akinek kedvenc ütése a fonák, borítása pedig a kemény pálya – már beleszokott az állandó utazgatásba, és nem panaszkodik, hogy haza akar jönni. Ahogy ő fogalmazott: inkább az a furcsa, ha sokat van itthon.

Édesapja, Gálfi Tamás kifejtette, pénz nélkül nem lehet utazni, versenyezni és edzőt fizetni, úgyhogy sokat köszönhetnek a teniszszövetségnek, amely nagy támogatási alapot nyújtott. Szponzorok egyelőre inkább ismeretségi, baráti alapon álltak a fiatal tehetség mögé.

Dalma játéksebessége már a felnőtt mezőnyé, adogatása és fonákja nem rosszabb, mint a legjobbaké, főként mentálisan kell fejlődnie.

Az egyik edző, Barátosi Levente az idei évre visszatekintve kiemelte, hogy tanítványa a 15 ezer és 25 ezer dollár összdíjazású versenyeken mutatott helytállásával meglépett egy nagy lépcsőfokot.

„Jövőre jó lenne, ha az év első felében elérne a 200-ba, ami az év végén rengeteget érhet, mert 75 ezres és 100 ezres tornákon is főtáblás lehetne. Aztán 2017-ban jöhet a nagy ugrás” – mondta, leszögezve: Temesvári Andreával jól kiegészítik egymást a stábban, mivel mindkettejüknek családja van, és így nehéz lenne évi 52 hetet utazni.

„A nagy tornákon igyekszünk Gálfi Tamással együtt valamennyien ott lenni, ez tapasztalataink szerint jelentősen motiválhatja Dalmát” – tette hozzá a tréner.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik