Sport

Sorra üti ki az ellenfeleket a nehézsúly nagy reménysége

Anthony Joshua gondoskodik arról, hogy megjegyezzük a nevét. A 26 éves brit bunyós, aki aranyérmes volt a londoni olimpián, szombaton este 15. profi mérkőzésére készült, a Dillian Whyte elleni, londoni összecsapás tétje pedig a brit nehézsúlyú bajnoki cím volt.

Mint utólag bebizonyosodott, Joshua karrierje legkomolyabb kihívásával találta szembe magát, ezt megelőzően ugyanis még nem töltött három menetnél többet (!) a ringben.

Úgy tűnt az elején, hogy Joshua hamar lerendezi ezt az összecsapást is, ám Whyte „túlélte” a kezdeti rohamokat, majd kisebb balhét idézett elő azzal, hogy a gongszó után is ütötte ellenfelét, de sikerült lehűteni a kedélyeket. A második felvonásban aztán Whyte talált be, ami nem ízlett a riválisnak, ám elkerülte a padlózást. A folytatásban inkább Joshua szája íze szerint alakultak a dolgok, majd jött a hetedik menet, amikor is kiütötte Whyte-ot.

Anthony Joshua mérlege egyelőre elég meggyőző: 15 profi meccséből mind a 15-öt KO-val nyerte meg. A szigetországban már azt találgatják, hogy vajon melyik nagyágyú lesz majd a következő ellenfele.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik