Sport

Nyomoznak Tyson Fury, Klicsko legyőzője ellen

A manchesteri rendőrség megerősítette, hogy gyűlölet-bűncselekmény miatt indítottak vizsgálatot a nehézsúly újdonsült világbajnoka ellen.

Attól, mert 206 centis nehézsúlyú világbajnok vagy, tied Bokszvilágszervezet (WBO), a Bokszvilágtanács (WBC), a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) öve – az IBF megfosztotta címétől -, még tudnod kell, mit mondhatsz és mit nem.

Talán ez a tanulsága a Vlagyimnir Klicskót bombameglepetésre legyőző Tyson Fury körül kialakul legújabb helyzetnek.

A The Telegraph cikke szerint a magát csak “Cigánykirálynak” nevező bunyós ellen eljárást kezdeményezett a manchesteri rendőrség, mert tűrhetetlen kijelentéseket tett. A  BBC Radio 2-n elhangzó interjúban a bunyós úgy nyilatkozott:

“A homoszexualitás, az abortusz és a pedofília – ezt három dolgot kell eltüntetni a föld színéről. Ez az, amit a Biblia tanít nekünk.”

Tyson Furynek nem ez az első durva mondata, ami elhagyta a száját. Nemrég az olimpiai bajnok futónőre, Jessica Ennis-Hillrre tett eléggé félre nem érthető megjegyzést, aki szerinte dresszben jól néz ki, de szerinte a nőknek a konyhában a helyük.

A BBC minden évben megválasztja az év brit sportszemélyiségét, amely listán hatalmasnak nem nevezthető győzelme után fent van Fury is. Kijelentései után azonban petíciót fogalmaztak meg ellene és már több, mint 100 ezer aláírást gyűjtöttek össze, amiben azt követelik, hogy az ökölvívót szedjék le a listáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik