Sport

Ilyenre csak a legnagyobb hősök képesek

Dunai Ede
Dunai Ede

2015. 11. 12. 10:25

2013. szeptember 7. A magyar és a nemzetközi sportélet egyik legszomorúbb napja. 2015. november 11. Natasa Kovacsevics legboldogabb napja.

2013. szeptember 7. A magyar és a nemzetközi sportélet egyik legszomorúbb napja. Ez volt az a tragikus nap, amikor buszbalesetet szenvedett a győri női kosárcsapat. A balesetben elhunyt az Uni-Győr klubigazgatója Tapodi Péter, és Fűzy Ákos a csapat vezetőedzője. Összesen tizennégyen sérültek meg, heten súlyosan. A játékosok közül a legszerencsétlenebbül a csapat szerb idegenlégiósa, Natasa Kovacsevics járt, akinek a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy hiába tettek meg mindent az orvosok, a bal lábát térd alatt amputálni kellett.

A rendkívül tehetséges Natasa a baleset pillanatában mindössze 19 éves volt, minden szerb korosztályos válogatottnak meghatározó játékosaként fényes karriert jósoltak neki a szakemberek. A Crvena Zvezdában figyeltek fel rá a győriek, és 2013 júniusában alá is írta a szerződését a kisalföldi csapathoz. A szeptemberi tragikus baleset a felfelé ívelő pályafutás elején történt, és ekkor úgy tűnt, hogy minden álomnak vége. Egy rendkívüli karrier veszett el…mondogatták a szakemberek és a kosárlabda szerelmesei.

De vajon tényleg vége a fényes karriernek? Igen, 1000 emberből 999-nek tényleg vége. De ott van az az EGY! És azt az egyet Natasa Kovacsevicsnek hívják. Natasa már a kórházi ágyán arról érdeklődött, hogy mikor tud újra kosarazni…hogy mikor játszhat újra? A szakemberek együtt éreztek, a barátok támogatták, de legbelül mindenki azt gondolta, hogy Natasának más célok felé kell közelednie. Natasa mosolygott, nem érdekelték a lebiggyesztett ajkak, nem érdekelték a “szegény kislány” hozzászólások. Ő már akkor tudta, “visszatérek, mert a kosárlabda az életem!” A kórházi ágyon nem könnyű pozitívan gondolkodni, de Natasa igazi hős volt…csak úgy hajtotta a doktorokat. – Ugye nemsokára sétálhatok, ugye nemsokára futkározhatok…ugye lehetek kosaras még?? – kérdezgette. Hónapokkal azelőtt elképzelhetetlen kérdések. Nem volt válasz, csak fejcsóválás. De Natasa tudta, úgyis vissza fog térni. Hallott sportolókról, hallott hasonló problémájú emberekről, és erőt merített belőlük.

Natasa visszatérése kilenc képben Forrsá: twitter.com

Hónapokkal későbbb Natasának kezdtek behegedni a sebei…lelkileg, testileg. Orvosi csodaként kapott egy olyan protézist, amivel úgy tűnt még akár profi szinten is kosarazhat! Sok szakember legyintett, hiszen ebben a sportban annyi az irányváltoztatás, hogy ez esélytelen. Van lehetetlen? Láttunk már sok mindent, emberfeletti teljesítményeket minden pillanatban. Natasának drukkoltunk, ha kosaras nem is lesz belőle, de ő egy gyönyörű szép nő. Találja meg az élete értelmét. És Natasa megtalálta…úgy ahogy senki nem gondolta, úgy ahogy senki nem hitte…kivéve őt! 2015 november 11. Alig több, mint két évvel a feldolgozhatatlan tragédia után a szerdán Crvena Zvezda-Sztudent profi szerb bajnoki mérkőzést rendeztek! Az esélyesebb hazai oldalon ismerős hölgy jött szembe…

//

Natasa Kovacevic

Szerző: Ljupce Zugic, 2015. november 11.

Natasa? Natasa, profiként pályára lép? Vegyen mindenki példát arról a hősnőről. akit Natasa Kovacsevicsnek hívnak…és aki, ha már pályára lépett, 5 pontot össze is szorgoskodott!

Crvena Zvezda – Sztudent 78:47 (24:12, 17:14, 19:10, 18:11)

Natasa… köszönjük ezt a hozzáállást, ezt a lelkierőt, ezt a sportolói profizmust! Példát mutattál mindenkinek, egészséges embereknek, beteg embereknek, amit csak a legnagyobb hősök tudnak!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.