Pályán kívül

Szeptember 7.: a sport fekete napja

győri buszbaleset (győri buszbaleset, )
győri buszbaleset (győri buszbaleset, )

Szombaton egy közúti balesetben életét vesztette Tapodi Péter, az UNI Győr kosárlabdaklub igazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző. Azonban szeptember 7-e nem csak emiatt tragikus nap.

Furcsa ezt leírni, de mintha meg lenne átkozva ez a dátum. 2013. szeptember 7-én ugyanis villámcsapásként érkezett a hír, miszerint a Győr női kosárlabacsapatát szállító busz az árokba borult a 85-ös főúton. A baleset következtében elhunyt a klubigazgató és a vezetőedző is, míg Natasa Kovacevic ugyan túlélte a katasztrófát, de a szerb kosarasnak amputálni kellett a lábát.

Fotó: MTI

A Nemzeti Sport információ szerint Samantha Mackayt és Burdi Szabolcs gyúrót Szombathelyre szállították. Az amerikai légiósnak megrepedt két csigolyája, Burdi Szabolcs légcsövén pedig másfél centis lyuk van, zúzódott a tüdeje, tehát súlyos az állapota.

A baleset után Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Győr polgármester részvétét fejezte ki: “Őszinte részvétemet fejezem ki Tapodi Péter és Füzy Ákos családjainak, a sérült játékosoknak pedig mielőbbi gyógyulást, felépülést kívánok.Sosem felejtjük el őket, hiszen a győri kosárlabdasport legfényesebb sikereit köszönhetjük tevékenységüknek. Győr nagyon büszke a kosárlabdacsapatára, sok örömteli pillanatot okozott nekünk az egyesület. A győri és a magyar sport számára egyaránt tragédia ez a mai nap, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy segítsük a játékosokat, a vezetőket, de abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen esemény feldolgozása nem megy egyik napról a másikra” – mondta.

Most viszont ugorjunk egy kicsit vissza az időben, bár nem is kell túlságosan messzire mennünk, hogy ismét egy szörnyű tragédiához jussunk el, és azonnal megértjük, miért is olyan misztikus ez a nap.

Egy hokiszurkoló gyújt gyertyát az áldozatok emlékére
Fotó: MTI/EPA

2011. szeptember 7-én az oroszországi Jaroszlavban egy repülőgép túlgurult a felszállópályán és csak akkor volt képes magasba emelkedni, de a magassága nem volt elegendő, ezért egy 91 méter magas helyzetjelző toronynak ütközött, kigyulladt, majd egyik fele egy folyóba, a másik a szárazföldre zuhant. A gépen a KHL-ben (Kontinentális Jégkorong Liga) szereplő Lokomotiv Jaroszlavl csapata utazott: a 37 utas és 8 főnyi személyzet közül egyedül a gép főmérnöke élte túl a balesetet.

A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a pilóták nem engedték ki a kéziféket, ezért nem tudott megfelelő sebességre felgyorsulni a repülőgép.

Zsiborás kapuját itt az újpestiek vették be
Fotó: MTI

1993. szeptember 7. Zsiborás Gábor, a Ferencváros és az MTK, valamint a válogatott első számú kapusa az oroszok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülve, az Üllői úti stadionban az egyik edzés végén összeesett és kómába került.

A kórházban nem tudtak már rajta segíteni. Egy héttel később, 35 évesen szeptember 7-én elhunyt.

A válogatottban a tragédia előtt négy mérkőzésen védett. A Ferencváros mezét 244 találkozón húzhatta magára, a kék-fehér dresszt pedig 117-szer. Az 1980-1981-es szezonban magyar bajnok lett a Fradival, 1978-ban pedig kupagyőztes.

A történelemkönyvekben még egy balesetet jegyeztek fel erre a fekete napra: Sergio Sighinolfi, olasz autóversenyző 1956. szeptember 7-én veszítette életét, miután egy nappal korábban egy Ferrari prototípus volánja mögött összeütközött egy teherautóval Modena és Maranello között. 

Sighinolfi épp a Ferrari központjába tartott, hogy egy teszten vegyen részt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik