Sport

Gyurta Dániel döntős a vizes-vb-n

Gyurta Dániel (Array)
Gyurta Dániel (Array)

A 200 méteres mellúszás klasszisa a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba.

Gyurta Dániel 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban is aranyérmet nyert 200 mellen, így természetesen ő a szám legnagyobb esélyese. Ráadásul egyedülálló módon zsinórban negyedik alkalommal nyerheti meg ugyanazt a számot a vizes-világbajnokságon.


Fotó: MTI

Csütörtökön délelőtt az ötödik legjobb időt úszta, így a második elődöntőben volt érdekelt a délutáni programban. Gyurta a mezőnyben bújt meg az első 150 méteren, ahogy azt tőle megszokhattuk, az utolsó ötvenen tette oda magát igazán, végül a harmadik lett a saját futamában, 2:08.53-at úszott. Mindez azt jelenti, hogy a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba.

“Baj, ha 2:08-as idő jólesik. Nem esett jól, de nem volt egy kiúszott idő, maradt még bennem” – nyilatkozott futamát követően az M4-en Gyurta. – “Láttam, hogy a német és a japán fiú nagyon erős tempót ment, de nekem jó, hogy így, harmadikként jutottam tovább. Holnap teljesen más verseny lesz, mindegy, ki mennyivel kerül be. Meglátjuk, kiben mennyi van még” – tette hozzá.

Még egy magyar szerepelt a csütörtöki elődöntős programban, de Balog Gábornak nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie 200 méter háton. Ő az előfutamból a 16. idővel, 1:58.55 perccel került az elődöntőbe, ahol az első futamban 1:57.91-gyel ötödik lett. A másodikban azonban heten is jobbnak bizonyultak nála, így a 12. helyen végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik