Sport

Megszerezte első aranyérmét Cseh László

cseh lászló (Array)
cseh lászló (Array)

A legutóbbi két napon szerzett három ezüstje után szerdán fölényes győzelemmel szerzett aranyérmet.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Cseh Lászlót megszorítani sem tudták az úszók Győrben zajló országos bajnokságán, és egy pillanatig sem férhetett kétség ahhoz, hogy ő a legjobb.

Örülök, hogy az ezüstök után végre sikerült nyerni, és annak is, hogy uraltam a versenyt. Ma már egyértelműen fáradtnak érzem magam, ötödik nap egy betegség után, azért ez kemény kihívás” – nyilatkozta sikere után a 29 éves sportoló, aki két percen belüli eredménnyel (1:59.43 perc) lett első.

Fotó: MTI

A még a Dunaferr színeiben versenyző Takács Krisztián korábban 50 méter gyorson már biztosította helyét a vb-csapatban, szerdán pedig 100-on is sikerült neki ugyanez, méghozzá 49.29 másodperces egyéni rekorddal.

Női 200 pillangón Jakabos Zsuzsanna győzött, de 2:09.38 perces időeredménye – ahogy keddi középdöntős ideje – nem elég a vb-induláshoz, így ebben a számban a most ezüstérmes Szilágyi Liliána, illetve Hosszú Katinka képviseli majd a magyar színeket a világbajnokságon.

A nap során Kapás Boglárka ötödik bajnoki címét is megszerezte az idei ob-n, miután első lett a BVSC 4×200-as gyorsváltójával.

Eredmény – úszó-ob, szerda

férfiak:
100 m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 49.29 mp
200 m vegyes: Cseh László (Eger) 1:59.43 p

nők:
50 m hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-FCSM) 29.51 mp
200 m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:09.38 p
4×200 m gyors: BVSC-Zugló (Böszörményi Bettina, Kardos Viktóra, Gercsák Dóra, Kapás Boglárka) 8:18.04 p

Ajánlott videó

Olvasói sztorik