Sport

Világsztárok verik szét egymást Budapesten

john cena (john cena)
john cena (john cena)

A Papp László Sportarénában csapnak össze a világ legjobb pankrátorai.

A pankrációt lehet imádni és nagyon utálni. Ez tény. Ritkán találkozni közömbös véleménnyel, általában az emberek többsége azért idegenkedik ettől az Amerikában borzasztóan népszerű “sportágtól” – és itt most szándékosan használjuk az idézőjelet -, mert nincs fizikai kontaktus, a pankrátorok csak imitálják az ütéseket, és persze előre le van játszva az egész.

Mi most ezeket próbáljuk meg cáfolni, és egyben rávilágítani arra, hogy a világ egyik leglátványosabb showműsorát hozzák el Budapestre.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A legfontosabb pont, amiből majd minden világossá válik, az a meccsek végkimenetele. Valóban nincs sok spontaneitás a “verekedésben”, de talán ez a legkevésbé fontos az egészben. A pankrációban minden egyes mozzanat óraműpontossággal  követi egymást, már-már mérnöki csodának is tekinthetjük a gálákra való felkészülést. És épp ez a lényeg, a pankrátorok nem akarnak egymásnak sérülést okozni, hiába látványosak a dobások, az ütések, a rúgások, egyik mozdulat sem arra irányul, hogy a másiknak komoly baja essen. Igaz ez akkor is, ha az embert épp egy fémlétrával verik fejbe.

Persze rögtön feltehetik az olvasók a kérdést, akkor miért is sport a pankráció, ha már előre tudni lehet az eredményt?

A válasz egyértelmű: egy-egy gálára ugyanannyit edzenek, készülnek, gyakorolnak és tanulnak ezek a harcosok, mint bármely más küzdősportban, hiszen nem puhány, pocakos fickókról van szó, hanem kőkeményen kipattintott fiúkról és lányokról.

Az egész WWE (World Wrestling Entertainment) világát egy showként, akár filmsorozatként kell felfogni, és máris értelmet nyer minden. Már a nevében is benne van, szórakoztatás. A WWE-univerzumban sokszor pont hogy nem a ringben dőlnek el fontos dolgok, hanem azon kívül, az öltözőben, a csarnok folyosóin, hiszen a kamera mindenhova követi a pankrátorokat. Valaki beszólt valakinek, nagy visszatérések és rivalizálások, szerelmi szálak szövődnek és természetesen nagyon kell utálni a mindenkori vezetőséget is.

Na ezek adják meg az igazi élményét ennek a műsornak, ami egyfajta szerializált, éveken át húzódó sorozatnak is felfogható – ezt segítik elő a személyre szabott ütések, mozdulatsorok -, azt pedig tudjuk, hogy Amerikában sorozatokkal kelnek és fekszenek az emberek. Pont ez az eltérő mentalitás lehet az oka, hogy Magyarországon nem tartozik a legkedveltebb sportok közé.

És egyébként is, kit érdekel a körítés, amikor a ringben épp székeket törnek szét egymás hátán, miközben valakit egy öt méter magas létráról löknek le, a sarokban pedig a bíró fejét verik bele a kötélbe. Ilyenkor csak szájtátva annyit lehet mondani: vaó.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Amerikában nagyon értenek a személyi kultusz megteremtéséhez, ezért is megközelíthetetlenek a pankrátorok, interjút szinte alig adnak, és akkor is szerepben maradnak. És ha már szerep, nagy többségük filmekben is játszott már – a budapesti gála legnagyobb neve, John Cena például már három főszerepet is kapott -, van aki zenél, rappel, a lányok többsége pedig modellkedik.

Hogy nevesítsük is a nagyobb sztárokat: az aranygenerációból elég csak Hulk Hogant említeni, vagy a jelenkorból Dwayne “The Rock” Johnsont, de a Papp László Sportarénában is látható John Cena 12 alkalommal volt nehézsúlyú világbajnok, a 193 kilós Big Show korábban Arnold Schwarzeneggerrel szerepelt egy filmben, míg az ír Sheamus műszaki diplomát szerzett Dublinban, mielőtt pankrátornak állt.

Szóval egyáltalán nem agyatlan verőemberekről van szó, hanem tanult, akár több diplomával is rendelkező sportemberekről, akik szinte soha nem keverednek balhéba, épp ellenkezőleg, ahol csak tudnak, jótékonykodnak.

Hogy visszakanyarodjunk a sport, vagy nem sport témához, az is jól mutatja, mennyire fontos a kondíció és a fizikai felkészültség, hogy sokszor van átjárás a pankrációból más küzdősportokba, illetve fordítva.

Legutóbb az MMA-rekorder és olimpiai bronzérmes cselgáncsozó Ronda Rousey kapott szerepet a Wrestlemanián (ez a pankráció legnagyobb eseménye) The Rock oldalán. Brock Lesnar kipróbálta az amerikaifocit is, ketrecharcban nehézsúlyú bajnok volt és pankrátorként is több övet begyűjtött már.

Ennek fényében mindenkinek érdemes lehet legalább egy gálát megnézni, és utána dönteni arról, hogy jó-e, vagy sem, arról nem is beszélve, hogy a WWE hétről hétre megtölti a csarnokokat, ugyanis minden gálát más helyszínen rendeznek, és ilyenkor több ezer ember gyűlnek össze a lelátókon, hiszen az a látványvilág, minden egyes szórakoztató elemével – az idei Wrestlemaniára például Rusev egy tankkal vonult be – tényleg egyedülálló.

Azt pedig már csak zárójelben teszem hozzá, még akkor is, ha tényleg csak színjátékról van szó, személy szerint kihagynám, hogy a 120 kilós Cena a kötél tetejéről leugorva nyomjon bele a ring padlójába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik