Sport

Lemond Gyárfás Tamás és az úszó szövetség teljes elnöksége

gyarfas-tamas(960x640).jpg (gyárfás tamás, )
gyarfas-tamas(960x640).jpg (gyárfás tamás, )
Magyar Úszó Szövetség rendkívüli elnökségi ülést tartott, ahol a 2017-es vb miatt előrehozott tisztújítás mellett foglaltak állást.

Az olimpiai sportágakban, így az úszásban is, az esetek többségében olimpiai ciklusokban gondolkodnak, így a vezető tisztségviselők mandátuma is ehhez a periodicitáshoz igazodik. Ennek megfelelően az úszóknál is 2016 végén lenne esedékes a MÚSZ soros tisztújító közgyűlése, a vezetők megválasztása.

 Gyárfás Tamás (középen és Orbán Viktor (jobbra) a 2017-es vb-helyszín bejelentése után a FINA elnökétől veszi át az emlékplakettet
Fotó: MTI 

Nos, két héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, Guadalajara visszalépése után Magyarország vállalja a 2017-es FINA-világbajnokság megrendezését, a MÚSZ rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen a tisztújítás előrehozataláról döntöttek.

Az elnökségi ülésen bevezetőjében Gyárfás Tamás regnáló elnök jelezte: óriási kihívás a sportágnak a világbajnokság előkészítése, ugyanakkor a korábban megszokott menetrend szerint épp a vb-szervezés kellős közepén, kellene a tisztújításról dönteni.

Ezért a két hete előállt új helyzetben arra tettek javaslatot, hogy rendkívüli tisztújítás következzék – az elnökség pedig ezt elfogadta. Így az évi rendes közgyűlést módosított időpontban, idén május 22-én tartják, ami egyben tisztújító közgyűlés is lesz és ahol öt évre választják meg a sportág új vezérkarát.

Gyárfás Tamás a döntés kapcsán elmondta: „Szükségszerű az elnök, de ugyanúgy az elnökség lemondása, hiszen felelőtlenség lenne, ha közel fél évvel a hazai világbajnokság rajtja előtt mutatkoznának be a nemzetközi és itthoni partnereiknek mindazok, akik egy 2016 végén rendezett választáson bizalmat kapnak. Amennyiben a tagság másban látja azt az erőt, ami a sikeres világbajnoksághoz szükséges, akkor az elnökség emelt fővel távozik, hiszen úgy helyén való, ha a vb sikeréért felelősséget vállalók a tennivalókat kezdettől a végéig ugyanazok viszik végig.”

Mondjuk azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az egyik legsikeresebb magyar sportágban, májusban, ne a jelenlegivel megegyező, vagy nagyon hasonló összetételben válasszák újra az elnököt, elnökséget. Miért is tennének másként? Akik eddig is megfelelően tolták a sportág szekerét, nyilván eztán is így tesznek.

Kedves Olvasók!

Felhívjuk a figyelmet, hogy cikkünk tavaly márciusban készült, azt nem a szerkesztőség aktiválta újra, hanem a google-keresések, illetve közösségi megosztások után kelt újra életre!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik