Sport

11 bolgár súlyemelő doppingolt az Eb előtt

Ivan Markov (ivan markov)
Ivan Markov (ivan markov)

A szövetségi kapitány értetlenül áll a történtek előtt.

Doppingoláson értek 11 bolgár súlyemelőt, köztük három Európa-bajnokot. A bolgár sportági szövetség pénteki bejelentése szerint a versenyzőket – akik az áprilisi, tbiliszi kontinensviadalra készültek – az edzőtáborozásuk során vetették alá ellenőrzésnek két hete, a leadott mintájukban pedig sztanozolol nevű anabolikus szteroidot mutattak ki.

A teszten Aszen Muradov, Ferdi Nazif, Vladimir Urumov, Stojan Enev, Dejan Mincsev, a 2005-ben Európa-bajnok Demir Demirev, valamint a 2014-es Eb-n aranyérmes Ivan Markov és Ivajlo Filev, továbbá Nagyezsda-Mej Tuj Nguen, Maja Ivanova és Milka Maneva akadt fenn.


Ivan Markov is eltiltásra számíthat
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ivan Ivanov, a válogatott vezetőedzője értetlenkedve fogadta az eredményt. Mint mondta, a sztanozololt ma már senki nem használja, így csak azt tudja elképzelni, hogy táplálék-kiegészítővel kerülhetett a tiltott szer a versenyzők szervezetébe.

Ettől függetlenül a lebukott súlyemelők eltiltásra számíthatnak, a bolgár szövetséget pedig ismételten felfüggeszthetik a sok doppingeset miatt. A nemzetközi szövetség (IWF) 2009-ben már átmenetileg megvonta tagszervezete licencét a sok doppingeset miatt. A 2000-es sydneyi játékokon három bolgár súlyemelőt fosztottak meg aranyérmétől doppingolás miatt, nyolc évvel később pedig közvetlenül a pekingi játékok rajtja előtt léptek vissza az ország súlyemelői, mivel kiderült, hogy tizenegyen megbuktak a doppingellenőrzésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik