Sport

3703 nap után listavezető újra a Győri ETO

A győriek 1-0-s győzelmet arattak a nagy rivális Videoton otthonában és ezzel a magyar bajnoki tabella éléről várják a folytatást.

 

Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője csapata csütörtöki Európa Liga debütálása – a Genk otthonában 3-0-ra kikaptak a székesfehérváriak – után a rotáció mellett döntött, több játékosát is pihentette. A találkozó elején nem találta a ritmust a hazai együttes, amely sok hibával játszott, de a felforgatott védelemmel futballozó ETO sem jelentett komoly veszélyt a kapura. A 20. perctől aztán megnyugodtak a piros-kékek, egyre nagyobb iramot diktáltak, ráadásul körbelőtték a győri kaput, azonban Stevanovic kapust nem dolgoztatták meg túlságosan.

A második félidő nagy részében jóformán egyetlen ETO-játékos sem lépte át a felezővonalat, teljes csapatával védekezett a Győr, és sokáig ez eredményes is volt, mert a Videoton hiába mozgatta a vendégvédelmet, csak nagy ritkán tudta áttörni. A játékrész derekán aztán Koltai révén a semmiből szerzett vezetést a Győr, amire a hazaiak támadó cserékkel reagáltak. A kapura azonban így sem lett veszélyesebb a fehérváriak játéka, és egy büntető gyanús esetnél Fábián játékvezető sem segítette a Videotont. A Győri ETO FC erősen deffenzív játékával mindhárom pontot elvitte Székesfehérvárról. A találkozó végén Torghelle kiállítása paprikázta a hangulatot, amit aztán a lefújást követően a két csapat kakaskodása még inkább fokozott.

Mindkét csapat többnyire taktikusan, fegyelmezetten játszott a 90 perc alatt. Ami döntött, az azok a kulcsmomentumok, amelyből a győri játékosok ellenfelük fölé kerekedtek. Takács zseniális szerelése, Andric beadása, még ha nem is hozott gólt a ziccer, Koltai pontos lövése Pátkai tökéletes passzából – csak néhány a legfontosabb jelenetekből.

 

 

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Videoton FC-Győri ETO FC 0-1 (0-0)

Székesfehérvár, 3500 néző, v.: Fábián, gólszerző: Koltai (67.), kiállítva: Torghelle (93.), sárga lap: Mitrovic (58.), Caneira (76.), Torghelle (93.), illetve Kronaveter (52.), Pilibaitis (54.)

Videoton: Bozovic – Brachi, Caneira, Kaká (Torghelle, 71.), Hector – Mitrovic, Neto (Sándor, 71.) – Gyurcsó, Kovács I. (Paraiba, 78.), Oliveira – Nikolics

Győr: Stevanovic – Svec, Takács Á., Lipták, Pilibaitis – Pátkai, Kamber, Kronaveter (Andric, 58.) – Varga R., Strestik (Aleksidze, 66.), Koltai (Dudás, 83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik