Sport

Hanga újabb jó napja

A Manresát erősítő Hanga Ádám 12 pontot szerzett a vendég Caja Laboral ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.

A válogatott magyar légiós – akit a tavalyi NBA-amatőrbörzén kiválasztott a San Antonio Spurs – a liga honlapja szerint 30 perc alatt négy gólpasszt is adott a mérkőzésen, amelyet a Manresa nyert meg 72-70-re.

“A múlt heti, malagai sikerből erőt merített a csapat és én is” – nyilatkozta Hanga. “Még magabiztosabbnak érzem magam, ezt jól mutatja, hogy ismét két triplám bement kiélezett helyzetben. Izgalmas meccs volt, sőt, a vége túlontúl is az lett, de ezt magunknak köszönhetjük. Hatalmas dolognak tartom, hogy ebben a szezonban oda-vissza meg tudtuk verni a Malaga mellett a Caja Laboralt is. Az újabb győzelemmel még nyitottabbá tettük a rájátszásért folyó küzdelmet. Mi magunkra koncentrálunk továbbra is, és azon leszünk, hogy tudjunk még ebben a szezonban meglepetést okozni.”

A Lagun Aróban légióskodó, novemberi sérülése után februárban visszatért és ugyancsak válogatott Lóránt Péter nyolc perc alatt 2 pontot szerzett az éllovas Barcelona otthonában 77-61-re elvesztett találkozón.

A Manresa jelenleg a 10., a Lagun Aro pedig a 6. helyen áll a 18 csapatos spanyol bajnokságban, amely Európa legerősebb pontvadászatának számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik