Sport

Nem jutott ki a kardcsapat az olimpiára

A vívók olimpiai kvalifikációs sorozatának utolsó versenyén a magyar férfi kardcsapat nem tudta kiharcolni az ötkarikás indulás jogát.

A Peking óta átalakulóban lévő magyar kardcsapat a kvalifikációs időszak versenyein nem volt meggyőző, így az utolsó, moszkvai Világkupa-viadalon kellett kiharcolniuk a kvótát a ranglistán akkor még mögöttük álló franciák és kínaiak ellen.

A magyarok balszerencséjére már a nyolcaddöntőben összeakadtak a rivális franciákkal, akiktől 45-38-ra kikaptak, ezzel rohamosan csökkent a Moszkvában Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Gáll Csaba, Iliász Nikolász összeállításban pástra lépő válogatott esélye.

Ami aztán el is szállt, hiszen Kína meglepetésre végül mindkét ellenfele előtt zárt, így a magyar kardcsapat nem lesz ott Londonban, egyéni indulóként Szilágyi Áron viszont igen.

“Nem akarok semmit mondani a körülményekről, de azért annyit megjegyeznék, hogy a kínaiak az olaszokat és az amerikaiakat is nagyon simán verték meg, és nagy összeölelkezés volt a végén… – nyilatkozta Kovács Tamás szövetségi kapitány, aki elismerte, hogy a franciák elleni vereség tulajdonképen papírforma volt. – Sajnálom a fiúkat, mert az elmúlt egy évben mindent megtettek azért, hogy kijussanak az olimpiára. Jelenleg itt tartunk, semmivel sem előrébb. Az, hogy 19-re lapot húztam és fiatalokat tettem be a csapatba, nem jött be, Gáll Csaba és Iliász Nikolász bátortalanul vívott, de legjobb emberünk, Szilágyi Áron sem volt elemében, úgy pedig nem lehet eredményesen szerepelni, hogy csak egy valaki, jelen esetben Lontay Balázs vív jól.”

Kovács Tamás hozzátette, hogy mindent beleadtak a felkészülésbe, a feltételek adottak voltak.

“Sokat kell még versenyezni, sok tapasztalatot kell szerezni ahhoz, hogy ez a fiatal csapat nemzetközi szinten ütőképes legyen, és a magyar kardvívás visszakerüljön arra a helyre, amelyen hosszú ideig volt.”

A vívók olimpiai kvalifikációs sorozatának utolsó versenyén a magyar férfi kardcsapat nem tudta kiharcolni az ötkarikás indulás jogát.
Megszakadt a magyar kardhegemónia
A férfi kardcsapat kiesése azért is különösen fájó, mert ebben a számban kiemelten eredményesek voltunk.
A mindenkori magyar férfi kardcsapatok összesen tíz alkalommal lettek olimpiai aranyérmesek (1908, 1912, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1988), és most fordul elő először, hogy a magyar küldöttségben nem lesznek ott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik