Sport

Sportösztöndíjat ajánl fel a BKF hallgatóinak a Kosársuli

.Elek András, az egyesület elnöke, aki szerint hasonló kezdeményezésekkel elérhető lesz az is, hogy az országban megerősödjön az egyetemi sportolás helyzete is.

 

Az ösztöndíjra a sikeres három sportoló pályázhat, ők havonta kapják meg az elnyert összeget. Elsősorban ezzel az ösztöndíjjal az általunk nagyszerű kezdeményeznek tartott új főiskolai tagozatot szeretnénk támogatni – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: emellett ez a program remekül illeszkedik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének új elnökének, Szalay Ferencnek a programjába is, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek az egyetemi és főiskolai kosárlabdázás felvirágoztatására is.

Az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli mindazon által szeretné azt is elérni, hogy a városból a tehetséges, fiatal kosarasoknak ne kelljen elmenniük más településekre tanulni, így a csapat számára folyamatos lenne az utánpótlás. Fontos az is, hogy a Dél-Alföldön NBII-es, vagy NBI-es csapatokban pattogtató játékosokat is ide vonzzák azokból a településekről, ahol nem szerezhetnek ilyen magas szintű diplomát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik