Nemrég Torockón jártam, átutazóban, egyetlen éjszakára. Egy idős házaspár fogadójában szálltunk meg barátommal, aki halmozottan migráns, Észak-Írországból menekült el családjával a hetvenes évek elején, miután az IRA az édesapja autójának felgyújtását járulékos költségként kezelve elzárkózott az okozott kár megtérítésétől, így lett a barátomból előbb Kanadában, majd jóval később Magyarországon élő migráns, aki rövid torockói tartózkodásunk során a Székelykő lábánál elterülő zöld mezőket járva némi nosztalgiával emlékezett meg Brit-Kolumbia vidékein töltött fiatalkoráról. Leginkább a puskák hiányoznak neki. Este csodás vacsorát kaptunk, pálinkát, pörköltet, levest, elégedetten tértünk nyugovóra és a tizenkét órás alvás után kipihenten élveztük a bőséges reggelit a szikla árnyékában, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van Torockón.
– Nagyon szépen köszönünk mindent – mondtam a vendéglátónknak, az asszonynak, aki az étkeztetésünkről is gondoskodott, míg a férje a felszolgálást végezte, a kilencvenhárom éves édesanyja pedig az utcát nézve várta, hogy lehetőleg ezen a napon se történjen semmi érdekes, nézte a sziklát és mondott valamit az időjárásról, már nem emlékszem pontosan micsodát, de biztos igaza is volt, 1946 óta nézi ezt a sziklát.
– Hát igen, sajnos a migránsok – felelte az asszony.
Körülnéztem. A muskátlik körül méhek döngicséltek, a Székelykő fölött ragadozómadár vitorlázott, a távolból lópaták visszhangoztak a betonon, és a nagymama sóhajtott egyet.
– Hogy tetszik ezt érteni? – kérdeztem . – Mi van a migránsokkal?
– Hát igen, jönnek sajnos. Nekik sem jó, de nekünk sokkal rosszabb lesz.
– Itt, Torockón?
– Hát igen, itt is, sajnos.
Letörten hajtottunk kifelé a faluból, egy szót sem szóltunk egymáshoz, amikor egy éles kanyarban kecskenyáj állta utunkat. A kecskéket két korcs terelgette. Kiszálltam a kocsiból és szóba elegyedtem az egyik kecskével.
– Elnézést – szólítottam meg – ön itt lakik?
– Igen – felelte a kecske.
– Arról szeretnék érdeklődni, hallotta-e, hogy jönnek a migránsok?
– Hallottam, persze.
– Mert a faluban mesélte egy asszony.
– Hogyne, tudjuk.
– És fél?
– Már hogyne félnék. Aki nem fél, az hülye.
– És mitől fél?
– Nem szeretnék erről beszélni.
– De mégis!
– Mégis-mégis, hát meg fognak minket baszni! Maga nem olvas újságot? Pestről jött, lefogadom.
– Pestről, igen.
– Na, akkor ennyit erről.
– És mondja, mi azzal a baj, amit önökkel, szóval, amit csinálni szoktak.
– Azzal, hogy megbasznak?
– Igen, azzal.
– Azzal semmi.
– Akkor az a baj, hogy ők akarják önöket…
– Igen, az a baj!
– És mások nem szokták önöket megbaszni?
– Sajnos nem.
