Budapest, 2017. június 27.
Pihenő és hűsölő látogatók a szökőkútnál a Margitszigeten.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Poszt ITT

Pető Péter: Szökőkútmérgezés

Pető Péter
Pető Péter

felszerk. 2017. 09. 02. 07:00

"Eltelt hét év, és nem fogtam semmit." Van értelme szökőkútban pecázni?
Korábban a témában:

Csak évekkel a halálom után derült ki, hogy öngyilkos lettem. Éppenséggel én még azt sem sejtettem, hogy meghaltam, egészen addig, míg ki nem nyitottam az ajtót a postás csengetésére, a postáséra, aki a feleségemet kereste. A babám nem volt otthon, mondtam a postásnak, átveszem, amit kell, de ő hosszan bizonygatta, hogy

nem vehetem át a feleségem özvegyi nyugdíját, hiszen, ha átvenném, nem kaphatna özvegyi nyugdíjat, tekintettel arra, hogy élek.

Nem vitatkoztam vele, inkább fogtam a felszerelésemet, és ahogyan minden nap, elindultam horgászni.

Nem volt más programom munka után, mint a pecázás. Két bot, csalik, horgok, damilok – mind a vállra meg a táskába, aztán start valamelyik pesti szökőkút felé. Az utóbbi időben a Margitszigeten horgásztam. Amúgy már hét éve, hogy beleszerettem a botok lógatásába, azóta mindig arról fantáziáltam, egyszer fogok valamit.

Eleinte aranyhalas álmaim voltak, ezerszer elképzeltem, mit kívánnék, ha kiszedném a vízből az aranyhalat, először is azt, hogy sose fogyjon el a csípős-savanyú leves a sarki kínaiban, mert azt nagyon szeretem, és csak háromszáz forint adagja, aztán másodikként azt kívánnám, hogy adassék új tüdő a szomszédban lakó hatéves Eszterkének, egyem meg, különben meghal majd, mert évek óta vár az átültetésre, nem találnak neki való szervet, neki kérnék egy tüdőt, nem olyan nagy dolog az, harmadszorra meg tiszta hangot akarnék, hogy amikor éneklem a babámnak, hogy eressz, rózsám, eressz be, nem vagyok én beborozva, serezve, csupán csak a szerelemtől áll a szemem, a két szemem keresztbe, akkor úgy zengjen a nóta, ahogyan kell,

ne legyen hamis, semennyire se legyen hamis.

Scenes from the officers' quarters of a British regiment, circa 1850. These include drunken carousing and a pasttime known as 'cockfighting'. (Photo by Hulton Archive/Getty Images)
Fotó: Getty Images/Hulton Archive

Ezeket kívántam volna, de aztán pár esztendő elteltével lemondtam az aranyhalról, inkább csak harcsában, amúrban, süllőben gondolkodtam, aztán már egy tükörpontyot reméltem, amit karácsonykor kiránthatnánk, tudnánk hozzá készíteni krumplisalátát, aztán persze már egy keszeg is mindent feledtetett volna, aztán már sneci is elég lett volna, hogy legvégül már ott tartottam, hogy az utazó búcsús vidámparkok műanyaghalacskája is a mesék birodalmába küldött volna. De sose fogtam semmit, miközben bántottak sokat, a közterület-felügyelők tizenhétszer büntettek meg harmincezer forintra, a rendőrök négyszer vittek be, egyszer elmekórtani vizsgálatnak is alávetettek, amit tökéletes értetlenséggel fogadtam, elvégre, ha minden horgász elmeállapotát letesztelik állami pénzen, rámegy a gatyánk, de mindegy is, mert kiengedtek, azt mondták, normális vagyok, ez épp csak a mániám, mániának mondták, pedig csak hobbi volt, horgászat.

Aztán arról nem szólva, mennyi pénzt költöttem még szuper cuccokra, törzsvásárló voltam az Egy életünk, egy HALálunk nevű horgászplázában, a legjobb csalikat vettem, gilisztákat, csontkukacokat, aztán vaníliás, mézes, mi több, baconos kukoricát, adtam pénzt márnafogásra optimalizált pelletért, aztán néha a horgokban kerestem a csodát, volt nekem szakáll nélküli, füles meg mindenféle. Igazából dolgozni is azért jártam, hogy kapjak fizetést, hogy abból aztán horgászdolgokat vehessek. Aznap, például, amikor a későbbi elmondás alapján öngyilkos lettem, már háromkor kint voltam a szökőkútnál. Gyorsan eljöttem melóból, a budapesti íróknál voltam kiküldetésen. Csak két órán át kellett énekelnem, hogy „Csak a próza érted élek én, együtt harcolunk az életért!”

Azért kellett amúgy így nótáznom, mert irodalmi ultraként dolgoztam.

A kormány odavolt a futballért, az irodalmárok meg kitalálták, hogy akkor kaphatnak sok állami támogatást, ha stadionhangulatot csinálnak, ezért szurkolókat alkalmaztak. Volt egy logisztikai vezetőnk, ő mondta, melyik nap, hol kell drukkolni. Volt, hogy Lábos Tibor költőhöz mentünk, nagy költő volt, nála annyit kellett csinálni, hogy mikor elkészült két sorral a lírájából, felugrottunk, a levegőbe csaptunk, és skandáltuk, hogy “Szép volt, Tibi! Szép volt, Tibi!” Egyszer kiküldtek a Táncos Milán regényíróhoz, akinek kiabálni kellett végig, hogy “Hajrá, Milán! Hajrá, Milán!”, négyen álltuk körül a kis dolgozószobájában, olykor térden csúszott felénk, egyszer a pólóját is letépte, közénk dobta, szerette, ha szurkolnak neki. Igaz, regényt már nem írt többet.

Mindegy is, kitűnő élet volt, jól fizettek, időben mehettem horgászni, csak az volt azért egészében elviselhetetlen, hogy

eltelt hét év, és nem fogtam semmit.

Sunrise over the marsh with man holding a fly rod and reel
Fotó: Thinkstock

Mondták sokan, hogy a szökőkútban nincs is hal, sose fogok majd semmit, de, ugye, nincs miért hinni a hitetleneknek. És amikor már tényleg mindenki azt hitte, hogy csak hóbortos bolond vagyok, és már úgyis készülődtem haza aznap, lebukott hirtelen az úszóm a víz alá, én meg megrántottam a botot, és éreztem, hogy megvan, megakadt. És ott volt a fogás, a bakancs.

Leszedtem, letéptem a horogról, néztem, hosszan, aztán elmentem a közeli henteshez, oda a Nyugatihoz, könyörögtem, mérje le a bakancsot, nem akarta, mondtam neki, veszek egy fél disznót, ha kell, hozzá töpörtyűt, erdélyi szalonnát, zsírszalonnát, de mérje le, otthagytam a fél fizetésemet végül, de lemérte, hetven deka volt. És amikor mondtam, hogy a fél disznó, a töpörtyű, az erdélyi szalonna, a zsírszalonna maradhat, csak a hetven deka bakancsot viszem el, akkor én már azért tudtam, hogy nem fogtam halat, elvégre őrült azért nem vagyok. Csak éppen akkor úgy sejtettem, hogy mégis tudok valamit fogni, elvégre lebukott az úszó, a horogra akadt valami, én meg rántottam a botot, kiszedtem a zsákmányt.

Csakhogy visszafelé már szomorúan lépdeltem, rettegtem attól is, hogy ellopták az otthagyott felszerelésemet, de ott volt minden,

a sok horog is kiterítve.

És akkor már nagyon bánatos voltam, hiszen mégis csak felfogja azért az ember, hogy egy kurva bakanccsal rohant el a Nyugatihoz a henteshez, ahol amúgy oldalast szokott kérni ebédkor, kolbászt, mustárt, hozzá almapaprikát, most meg egy bakancsot méretett le, csak mert már mindegy volt, mit fog.

És amikor ezt tökéletesen felfogtam, akkor tudtam, hogy már csak én lehetek a csali, amivel fogok valamit, amire még ráharaphatnak, tudtam, hogy magamat kell kipróbálnom a szökőkútban, rátettem sok horgot a damilra, magamba akasztottam mindet, aztán belehemperegtem a vízbe, amikor éppen a Micimackó zengett a szökőkútban, mikor átbuktam a szélén, éppen ott tartott a dal, hogy „eszébe jutott, hogy tenni kéne, valami nagyon fontosat”.

München, 2017. augusztus 1.
Egy férfi hűsíti magát a müncheni Angol kert szökőkútjának vizében 2017. augusztus 1-jén. (MTI/AP/Peter Kneffel)
Fotó: MTI/AP/Peter Kneffel

Be is gurultam a kútba, de én akkor úgy tudtam, hogy végül nem haltam meg, éppen csak csali voltam,

éppen csak fogni akartam végre tényleg valamit, valamit, hogy megmutathassam legalább a feleségemnek,

aki azért csak elhitte, hogy nem vagyok bolond, aki velem élt még akkor is, az elmekórtani vizsgálat után is, és persze akkor sem sikerült, megint nem sikerült, és én akkor végül hazamentem. Azután is még sokáig hazajártam, noha akkor az életem már véget ért. Én addig azt hittem, hogy lehet még élni azután is, hogy tudom már végre, hogy nem fogok soha semmit, csalinak se vagyok jó, horgásznak se vagyok jó.

De akkor ezek szerint nem lehet, mert akkor már vége van az életnek, igaz, azt már csak a postástól tudtam meg, hogy akkor lett vége a szökőkútban, és úgy lett vége, hogy öngyilkos lettem. És ezt az egészet úgy tudtam meg, hogy a postás nem engedte, hogy átvegyem a feleségem özvegyi nyugdíját.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.