Hetek óta figyelem az iskolai lövészet körüli vitákat, de nem éreztem késztetést, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésekbe. Megint sikerült pro és kontra átpolitizálni a kérdést. A jobboldaliak nyomják a szokásos mantrát, hogy „Ez kell a mai fiataloknak, meg a sorkatonaság, hogy végre rendet tanuljanak…”, a baloldaliak és a liberálisok pedig AK47-essel, terepszínű gyakorlóban masírozó diákzászlóaljakat és iskolai mészárlásokat vizionálnak. Mindenki vastagon a saját félelmei, érzelmei, politikai elkötelezettsége mentén vitázik.
Ebbe így nehéz beleszólni… Főleg úgy, hogy az ember apa, tanár és sportlövész is egyben. Ezzel persze el is árultam magam: a lövészetet értékes tevékenységnek tartom, sőt azt is ki merem jelenteni, hogy van helye a nevelésben. Ahhoz azonban, hogy emellett érvelni tudjak, le kell hántani a sportlövészettel kapcsolatos legerősebb sztereotípiákat a kérdésről. Összegyűjtöttem hát egy csokrot a kommentekben, postokban leírt legfontosabb ellenérvekből:
„A mai gyerekek nem alkalmasak arra, hogy fegyvert használjanak sporteszközként”
A hideg kiráz, amikor jövünk a „Bezzeg a mi időnkben…”, meg „A mai gyerekek rosszabbak mert…” kezdetű mondatokkal. A mai kölkök köszönik szépen, jól vannak. Mások, mint mi voltunk persze, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kevesebbek vagy kisebb a felelősségérzetük. Sőt, sok tekintetben előttünk járnak. Értelmesek, jó képességűek, ahogy vannak közöttük szerényebb kvalitásúak is. Ez mindig így volt, és így is lesz. A kérdés inkább az, hogy van-e olyan tanár, aki meg tudja gyújtani az érdeklődés lángját. Rajta, és persze a szülőkön múlik az, hogy mi lesz a nebulóból.
„A fegyver gonosz”
Hölgyeim és Uraim, lehet, hogy nagy titkot árulok el most, de a fegyver nem élőlény. Önmagától nem képes működni, nincsenek érzelmei, akarata. Az iskolai céllövészetre használt egylövetű, 7,5 Joule torkolati energiával rendelkező légfegyver még csak nem is hadi fegyver. Ez a légpuska a célbajuttatás sporteszköze, semmi más. Persze mondhatjuk, hogy az összes fegyvert ölésre tervezték de ennyi erővel más sportokat is lehúzhatunk a klotyóba, merthogy a vívás, párbajtőr, íjászat, gerelyhajítás eszközei is hadifegyverből szelídültek sporteszközzé. Vagy ott van a focilabda! Azt tudtátok, hogy a mai futball egyik ősváltozatát levágott emberfejekkel játszották? Ne akarjunk már belelátni a légpuskába valami olyan tartalmat, amihez jelen felhasználása szempontjából köze sincs.
Társadalmunk persze képmutató. A fegyvert illik utálni, de azért persze csillogó szemmel nézünk a gyerekkel minden filmet, amelyben a jó halomra lövi a rosszat. A fegyver kultúránk része bármennyire is kényelmetlen ezt kijelenteni. A gyermekünket érdekelni fogja egészen biztosan, és minél erősebben próbáljuk távol tartani tőle, annál jobban fog vonzódni hozzá. Én jobbnak látom, ha ezt az érdeklődést a gyerek ellenőrzött körülmények között, felnőtt felügyelettel élheti ki, és nem stikában a csatornaparton.
„A lövészet oktatása militarizálja a társadalmat”
Ez egy veretes hülyeség. 40 éves vagyok, abban a korban nőttem fel, amikor még minket általános iskolában rendszeresen tűzfegyverrel – .22 LR kaliberű kispuskával – lövettek, miközben a testnevelés órán masírozni tanítottak, az iskolaudvaron pedig gyakorlógránát-dobó versenyt szerveztek. Ha ilyesmivel lehetne militarizálni a társadalmat, akkor most nem lenne gond a tartalékos állomány feltöltése. Annak ellenére is csak maximum 5000 sportlövész van Magyarországon, hogy a mi korosztályunk minden tagja kötelezően lőtt gyerekként.
„A lövészet oktatása nem hasznos”
Dehogynem az! Egy lányom és egy fiam van. Mindkettőjükkel szívesen íjászkodom 3-4 éves koruk óta. Az íj is ugyanolyan sporteszköz, mint a légfegyver, mégis jobban el tudunk vonatkoztatni fegyver jellegétől, hiszen egy korábbi kor technikai fejlettségét képviseli. Érdekes módon a puskás lövészetet ellenzők szívesen fizetik be gyermeküket egy kalandparkban íjászatra, merthogy „Az azért mégiscsak más”. Hát nem az. Ugyan úgy felelősséget kell vállalni a kilőtt lövedékért. Ötéves fiam is tudja, hogy az idegre illesztett nyíl nem mutathat élőlényre, és hogy le kell tenni az íjat, ha valaki kimegy a golyófogóhoz. Öt évesen megtanulta, hogyan kell az eszközt helyesen, biztonságosan használni, tudja, hogy tevékenysége közben figyelemmel kell legyen környezetére, meg kell tanulnia vigyázni másokra. Ezek – úgy gondolom – nagyon fontos képességek, olyan tulajdonságok, melyeket az élet számos területén kamatoztathat majd.
„A lövészet ölésre nevel”
Ez nettó hülyeség! A vívó sem azért akar tust elérni, hogy megölje ellenfelét. Nem, a lövészetben a célbajuttatás élménye a lényeg. Az a pozitív megerősítés, hogy a mentális és fizikai képességek harmonizálása, koncentráció útján sikert érsz el, vagyis a lövedék jó esetben a lőlap közepét szakítja át. Nem hiszed, hogy a lövészet a békés gondolkodás eszköze? Akkor javaslom, olvass a zen buddhizmusról, mely éppen erről szól.
A lövészet ugyanakkor képes arra is, hogy türelemre nevelje a gyermeket. A fejlődés jellemzően lassú, de mindig érzékelhető, így folyamatosan juttatja sikerélményhez a lövészt. Mindezt úgy, hogy nem elsősorban mást, hanem magát kell legyőznie.
A lövészetnek van még egy nagyon fontos értéke: nem kell hozzá erősnek, magasnak lenni. Hányadik a tornasorban a gyereked? Lányom egyike a legkisebbeknek. Majdnem mindenki nagyobbat ugrik, gyorsabban fut, magasabbra mászik, mint ő. Persze amikor a futást kell osztályozni, akkor rosszabb jegyet kap, hisz nagyobb társaihoz mérik. A lövészetben nincs ilyen. Itt minden testalkatú gyerek ugyanolyan helyzetből indul.
„A lövészet agresszivitásra nevel”
Ne gondoljuk, hogy a gyerekekben – főleg a fiú gyerekekben – nincs meg az érdeklődés a fegyverek iránt, és azt se gondoljuk, hogy nincs bennük agresszió. Normális gyerek voltál? Akkor valószínűleg te is végigcsúzliztad, íjaztad a gyerekkorodat, ahogy a gyufaméreg alternatív felhasználásából is komplett doktorit írhatnál most. Rossz hírem van: lányod, vagy fiad pont ilyen. Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de a céllövészettel az agresszivitás nem fér meg. Sőt, épp az ellenkezője, a teljes nyugalom szükséges ahhoz, hogy a cél eltalálható legyen. A gyereknek le kell nyugodnia, összpontosítania kell a siker érdekében.
De ha nagyon szurkálódni szeretnék, és a különböző sportágakat szeretném agresszió szempontjából összehasonlítani, akkor tessék egy kicsit elkalandozni a csapatsportok felé! Hallottál már olyat, hogy a sportlövő versenyek nézőközönsége a verseny után szarrá verte a másik tábort vagy, hogy kukákat és autókat gyújtogatott fel? Nem? Érdekes, de valószínűleg küzdő sportok esetében sem találkozunk ilyesmivel. A tendencia éppen az ellenkezőjét mutatja: a lövészettel, küzdősporttal foglalkozó gyerekek nyugodtabbak, megfontoltabbak.
„A gyerekeket belekényszerítik a rendszerbe”
Ez sem igaz! A lövészet a hírek szerint szabadon választható lesz. Ez nagyon örvendetes, merthogy a gyerek a kötelezőt utálja, a tiltottat szereti.
Az általános iskolában jelenleg rengeteg testnevelés óra van. Én örülök, ha a gyerekem részben sportlőhet is ennek keretében. Színesebbé, értékesebbé teszi a napját, nem beszélve arról, hogy egy óra sportlövészet felér egy meditációval is: nagyszerű felfrissülést jelenthet egy tanulással töltött nap során. Ha meg a gyerek nem akar, hát nem lő majd.
„Nincs megfelelő hely hozzá”
A kölykök nem Kalasnyikovval lőnek majd egy szituációs pályán felbukkanó fémcélokra, hanem egylövetű légfegyverekkel, melyek veszélyességi foka elenyésző az előbbiekhez képes. Persze nem jelenti azt, hogy nem kell azokat felelősséggel kezelni, de ez éppen a lehetőség is e sportágban. Egy légfegyver lövedékének megállításához elegendő egy rongyokkal kitömött kartondoboz is, így az iskolának sem kell milliókat a projektbe fektetni. Elég egy félreeső tanterem, ahol a biztonságos lővonal és a golyófogó kialakítható. Sőt ez akár mobil is lehet, mivel komoly építkezésre szükség nincs.
„A sportlövészet veszélyes”
Igen, az. Pont annyira, mint a svédszekrény átugrása, a kötélmászás, a felemás korlát használata, a foci, a kézilabda, a kosárlabda, a sízés, a korcsolya, a futás, a biciklizés, de ezt sorolhatnám akár a végtelenségig is. Vannak szabályai, amelyeket meg kell tanítani a kölyköknek, nekik pedig be kell azokat tartani. Nem több, nem kevesebb, mint ami bármilyen sporttevékenységhez fontos.
Legyen tehát iskolai sportlövészet? Igen, legyen rá lehetőség, mert igenis hasznos lehet megfelelő tanári irányítás, felügyelet mellett. Legyen kötelező? Ne, ne legyen az. Minek belekényszeríteni a gyereket bármilyen sportba. Ha nem szívügye, úgyis utálni fogja.
De a legfontosabb, hogy az Isten szeremére, hagyjuk már abba, hogy minden kérdést a politika színszűrőjén keresztül nézünk! Főleg az oktatás esetében tessék már azt megnézni, hogy hogyan, milyen keretek között szolgálhatja az iskolában eltöltött idő hasznos kiszolgálásának érdekét. A lövészet jó sport. Nem rosszabb, nem kevesebb, mint más sportágak. Szegénynek egyetlen bűne jelenleg, hogy fegyverrel űzik.
Szerző: Németh Balázs,
a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetségének Elnöke,
világbajnok sportlövő, egyetemi oktató
