Poszt ITT

Figyelem: keresik a nőt, aki a 3. sor 3. székén ült

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2016. 04. 13. 11:35

A 24. hu szerkesztősége hisz a szerelemben, kedveli a hepiendet és örül mások boldogságának. És itt a tavasz!
Korábban a témában:

Tagja vagyok egy zárt Facebook-csoportnak, ahol színházjegyek cserélnek gazdát. Betegség, programütközés, egyéb okok miatt adják-veszik és cserélgetik a jegyeket. Nagyon szeretem, igazi ritkaságokra és hónapokkal előre telt házas előadások belépőire lehet itt szert tenni.

És ismeretségekre, de arról majd máskor ejtek szót.

Reggelenként, a bögre kávé felett átpörgetem ki mit posztolt, vannak ismerős nevek, már rég tudom, ki keres a Mamma Miára hetek óta kettőt Szegedre, ki jár egyedül színházba, és már azt is, ki melyikbe.

És egyik reggel egyszer csak ezt olvasom:

Elnézést kérek a nem feltétlenül ide illő bejegyzésért, de keresek egy hölgyet, aki ma (04.06.19h) a Kamrában az Oszlopos Simeonon a bal szektor 3.sor 3.széken ült és gondoltam hátha tagja ennek a csoportnak.

Azóta is együtt szurkol a csoport Andrásnak.

A hölgy még nem jelentkezett, egy másik viszont megírta a legjobb kommentet, amit csak lehetett:

…sajnos én a jobb szektor 3.sor 3.székén ültem … ..drukkolok!

Kérjük a hölgyet, ha magára ismer, jelentkezzen szerkesztőségünkben! És járjanak színházba, látják, mik történnek ott!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Pécs, 2015. július 9.
Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a megújult pécsi Virágh-ház átadásán 2015. július 9-én. A háttérben Páva Zsolt, Pécs polgármestere (b) és Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az Országgyűlés döntése értelmében több, jelenleg állami tulajdonban lévő ingatlan kerülhet vissza egyházi tulajdonba.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.