orbán viktor (Array)
Poszt ITT

A gyáva magyar nem több mint megvásárolt rabszolga

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 03. 15. 06:27

Kedves ünneplő Magyarok!

Tartsuk magunkat ahhoz, amit pár napja a 600 államtitkár egyike mondott: „Mindent meg kell tennünk a március 15-i ünnep végrehajtásáért!” Szép, ugye? Hát akkor hajtsuk végre az ünnepet!

A legfőbb kérdés, barátaim: radikális változást akarunk?

Annak idején, amikor Antall József az MDF alapító atyáival is szembe került, számon kérték tőle, hogy nem elég radikális a változás. Elhíresült válasza ennyi volt: „Tetszettek volna forradalmat csinálni” … amivel arra utalt, és ezt tessék megjegyezni: a „teljes gazdasági-, politikai- és média elitváltás csak forradalom útján lehetséges.”

Hogy ezt miért citáltam ide? Erről szeretnék beszélni. Meg a bátorságról és a gyávaságról.

Az az igazi szégyen, hogy erről egyáltalán beszélnünk kell. Az, hogy 27 évvel a kommunista diktatúra megszűnése után egy tüntetésre tartó értelmiséginek azzal kell hencegnie, hogy ő bátor, mert demonstráción vesz részt, vagy hogy ott fog szónokolni. Ez az igazi szégyen, sőt, ez maga a rettenet.

Ha ennek a csodálatos kis országnak a polgárai annak ellenére félelemben élnek, hogy itt demokrácia van, akkor vagy csupa buta, beszari ember él itt, vagy nem demokrácia van, hanem egy torzszülött társadalmi forma, amit naponta öntögetnek le a demokrácia mázával, hogy a máz alatt virágozhasson egy illiberálisnak nevezett puha diktatúra. Hogy ne mondjam, a személyi kultusz éledt újra.

Ez a másik szégyen, a másik rettenet.

Vajon mi okozza a félelmet? Mitől félnek és mit féltenek az emberek? Az állásukat? A megélhetésüket? Ha így van, akkor ők nem fizetésért dolgoznak.

A gyáva magyar nem több mint megvásárolt rabszolga. Nyugodtan mondhatja a felcsúti CSOK-király: megvettelek benneteket, mostantól kuss van nektek. Aki fél, azt fogva tartják, zsebre vágják, örökre rabszolga marad.

Nézzük, kitől és mitől fél, aki gyáva? Egy olyan miniszterelnöktől, aki még egy korrekt, valódi népszavazástól is fél. Olyan kormányfőtől, aki valódi népszavazást nem akar, de olyat igen, mellyel a saját mániájára mondat igent. Nem arra kíváncsi, hogy mit gondol a nép, pontosabban: arra nem kíváncsi. Neki elég az az egymillió fanatikus, aki ugyanazt gondolja, amit ő gondol. Erősítőkre van szüksége, olyanokra, akik bátorságra váltják a gyávaságát. Neki támogatók, mankóemberek, szolgálók, kiszolgálók és tányérnyalók kellenek, olyan éhesek, akik megértik:

csak akkor lesz tele a tányér előttük, ha őt támogatják szájától a végbélnyílásáig. Olyanok, akik ingyen kapják a nyalókát, melyet nem elszopogatni kell, hanem egy az egyben benyalni.

Attól fél ez a mankóra szoruló politikai mozgássérült, hogy egy népszavazás megmutatná: hazugság a nemzeti konzultációnak kikiáltott kérdőív és annak eredménye, hazugság a kétharmadosra kihozott többség, hazugság az, hogy ő valóban kíváncsi a magyarok szavára, és az is, hogy ő valóban ad a nép véleményére.

Egy igazi népszavazás hamar megmutatná, hogy a király pucér!

A megalkuvók, a sumákolók, a gyávák és talpnyalók ilyen embertől félnek. Olyantól, aki a szemünk láttára vágja zsebre az országot, és hogy mindezt ne lehessen leleplezni, titkosítja a legnagyobb lopásokat.

Egyik szégyenfolt beleolvad a másikba: egyik nap még a választási iroda előterében történtek borzolják a kedélyeinket, másik nap meg a Nemzeti Bank alapítványainak titkosítása.

Most aztán vállon veregethetik magukat: Áder, a halk szavú,   árnyék nélküli, klimaxos horgász nem írta alá az országgyűlés egyigenes voksolásával elfogadott közpénzlopást. El is fogadták a döntését, mert törvénytisztelők, akár hajdanán Al Capone volt, és el fogják fogadni az Alkotmánybíróság döntését is, újabb vállveregetéssel tetézve. Nem ez a gond: sokkal inkább az, hogy egy ekkora csalás egyáltalán eszükbe jutott, és próbálkoztak! Ez újabb szégyen, barátaim!

Szóval kiktől kell félnünk? Lőrinctől, a legjobb baráttól, Orbán felcsúti Kincstárnokától? Vagy a titkosított Árpádtól, a százholdas Habonytól? Attól, hogy Intercityvé növi ki magát a felcsúti kisvasút? Féljünk, hogy áramütést kapunk a Tiborcz nevű fényművestől, aki az apósa saját lábán áll?

Maradjunk abban, amit közmondásként emlegetünk: gyáva népnek nincs hazája!

Ki a franc ismerné Orbán Viktort, ha nem mert volna kiállni és szónokolni a Hősök terén, Nagy Imre és társai újratemetésén? De: vajon miért lett gyávává? Miért megy világgá minden évben, amikor a mártírhalált halt miniszterelnökre kéne emlékeznie? És vajon helyette mért az az egykori azeri, sokszoros Lenin-díjas KGB-tábornok sírját koszorúzza? Továrisi konyec…

Mostanában kiváltképp gyáva: a TEK mesterlövészei nélkül lépni sem tud.

Pár éve Svédországban léptem föl, és Stockholmban váratlanul szembe találtuk magunkat a svéd királlyal. Egyedül sétált. A svéd emberek köszöntek neki, ő pedig visszaköszönt.

Hol van ma már a Hősök terén szónokoló bátor Viktor?

És hol vannak ma már sokan mások? Akik elhagyták az országot. Van, aki megélhetési bevándorlóként, van, aki migránsként, és van, aki azért, mert ennél jobb hazára vágyott.

Kedves Barátaim, én ennél jobb hazára nem vágyom, mert ahogy anyából, hazából is csak egy van. Régen, a Rádiókabaréban mondtam: a hazaszeretet nem csak azt jelenti, hogy én szeretem a hazámat, hanem azt is, hogy a haza szeret engem. Ez máig érvényes és vállalható.

Az összes ősöm itt nyugszik, az anyaföldben, másnak csak „térkép e táj.” „…és ott a park, régi szerelmek lábnyoma, / a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, / s az iskolába menvén, a járda peremén, / hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, és itt e kő…”

Ebben az imádott hazában kő kövön nem maradt. És mégis: én ebben a kis szeretett országban vagyok boldog, és azt szeretném, ha az unokám és a kislányom is ugyanezt érezné és élné át.

Ez a boldogság nem abból adódik, hogy a nyugdíjam pont százhuszonötöd része Matolcsy jegybankelnök havi 5 millás vételárának.

Nem a rezsicsökkentés tesz boldoggá, nem Garancsi sikerszériája, nem a felcsúti stadion pénznyelő automatája, nem az, hogy Paks 2 az évszázad üzlete a Fidesznek, és az sem, hogy Lázár szüleinek olyan jól ment a tojásbiznisze, hogy villát vettek az unokájuknak, az meg kiváltképp nem, hogy 38 éves korára dúsgazdaggá lett a Felcsúti Kollégista külügyére. Nem tesz boldoggá, hogy él és virul a trafikmutyi, az sem, hogy a horkolós Vajna kaszinóinak a pénztárgépei nincsenek rákötve a NAV-ra.

Nem attól vagyok boldog, hogy néhány kormányközeli főember a

Quaestor-csőddel egy időben gazdagodott meg hirtelen, és attól sem, hogy az idén ismét jól sikerültek a politikusok vagyonbevallásai. Az sem boldogít, hogy évről évre szegényebbek lesznek, és lassan nullára jön ki a vagyonuk, miközben a családtagjaik és rokoni körük rohadtul meggazdagodott.

Nem attól vagyok boldog, hogy a kormány az adófizetők pénzén közli az adófizetőkkel, hogy Magyarország jobban teljesít, sem attól, hogy egyedül ők tudják: a magyar reformok működnek.

Az sem boldogít, hogy milliárdokért költözik a Felcsúti Lángelme a Várba. Szegény Táncsics is oda jutott, aztán milyen nehéz volt kihozni onnan.

Alcsútdoboz, 2014. november 18.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) felcsúti polgármester (középen, b-j) beszélget a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének avatásán a Fejér megyei Alcsútdobozon 2014. november 18-án. Mögöttük Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem az tesz boldoggá, hogy Bródyval és Koncz Zsuzsával együtt (és még sokan mások!) a vazallus tévé tiltólistájára kerültem, bár velük együtt továbbra is szívesen vagyok bárhol.

Engem az tesz boldoggá, hogy átölel kislányom és az unokám, és az, hogy még egészséges vagyok, gondolkodom, és abban bízom, hogy tehetek valamit a jövőjükért. Ezért vagyok ma itt, ezért jöttem ide Pécsről.

Meg azért, mert abban bíztam, sokan jönnek el azok közül is, akik egykoron, vagy akár most is szabadon gondolkodó és véleményt formáló, a liberális értékeket sem megvető, kételyekkel élő, tisztességes konzervatívnak gondolják magukat. Hozzájuk akartam szólni, szólok is, ha már eljöttem:

Kedves magyar Testvéreim, minden rajtatok múlik.

Ha megtanuljátok nem gyűlölni a tőletek eltérően, egyáltalán: önállóan gondolkodó honfitársaitokat, ha meritek vállalni, hogy kritikus szemmel és füllel figyelitek, mi is történik valójában a mi kis hazánkban, ha ki meritek mondani, hogy elég volt a korrupcióból és a közpénzek rablásából, és ha követitek Bibó szavait, jelesül, hogy  „Demokrata az, aki nem fél.”, és ha végre elhiszitek, hogy mindenki magyar, aki ebben az országban él, és aki ezért a hazáért tesz, akkor barátságosabbá és szerethetőbbé válhat Magyarország.

Magyarország, én tényleg szeretlek!

A Fidesz sokat tanult a hajdani kommunistáktól, köztük a szalámizást is. Szembe kell néznünk a valóval: az ellenzék, és itt nem a politikai pártokra gondolok, évek óta leszeletelve, darabjaira esve próbálja érvényesíteni az érdekeit.

A magyar sosem ért egyet, és azt sem állíthatom, hogy egyet akar. Pedig csak akkor változtathatunk a jelenlegi helyzeten, ha a teljes ellenzék egyet akar. Egyetlen egyet. Egy vezérürüt. Egy arcot, egy személyiséget, egy hiteles embert. Nem pártvezetőt, nem aktív és nem levitézlett politikust, nem önjelölt aktivistát, hanem egy becsületes embert, aki mögé pártszimpátia nélkül föl lehet sorakozni. Amíg nem mutatkozik egy ilyen ember, szedett-vedett társaság marad a magyar ellenzék. Barátaim, csak így sikerülhet.

Emlékeztetek rá: a szocializmusnak mondott gyalázatot egymillió párttag tartotta fönn, és kilenc millió tűrte. Ennek a tömegnek egyszer elege lett 56-ban, aztán 89-ben, és végre kiderült, hogy többen vannak a valódi demokráciára vágyó polgárok, mint az egyetlen párt vazallusai. Most is ugyanez a helyzet. A látszatnak ne higgyetek! Erősebb a hallgatag és elégedetlen többség, mint az érdekből vagy buta fanatizmusból táplálkozó, kétharmadnak hazudott kisebbség.

Hát ennyit, március idusán, és hogy mondandóm zárása a keret kiteljesedése legyen, újra csak Antall Józsefet idézem: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Zárásul pedig kérlek, „Szánd meg isten a magyart / Kit vészek hányának, / Nyújts feléje védő kart / Tengerén kínjának. / Bal sors akit régen tép, / Hozz rá víg esztendőt, / Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt.”

És hogy dallam is legyen, Táncsiccsal együtt üljünk föl Illés szekerére, és Bródy egyetlen sorát énekeljük el együtt:

„Miért hagytuk, hogy így legyen?”

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.