Clouds and sky as seen through window of  aircraft
Poszt ITT

Utazás tonsillitisszel

Gerlóczy Márton
Gerlóczy Márton

író, publicista. 2015. 11. 30. 12:20

A lány szlovák volt, és Kamillának hívták. Mutattam neki a filtert, aztán meg a mellére mutattam, mert oda volt írva a neve. Furcsán nézett rám, én meg hörögtem valamit, de ezen a nyelven nem beszélt. Üdv Thaiföldről.
Korábban a témában:

Arra riadtam, hogy letörök egy darabot egy császárzsemléből. A császárzsemle a bal kezemben volt, éreztem az ujjaim közt a zsemle sima felületének lágy domborulatát, pedig egy repülőn ültem Dubaj felé, és semmi sem volt a kezemben. Összedörzsöltem a mutatóujjamat a hüvelykujjammal, és a zsemledarab leesett a földre. Életemben először nem kellett arra gondolnom, hogy ne gondoljak arra, hogy lezuhanunk. Nem gondoltam semmire. Úgy ültem ott, mint egy vécén. Ki se néztem az ablakon. Más dolgom volt. A mellettem ülő fiú csirkét szeretett volna enni, de csak lazac jutott neki. Azt kérdezte, hogy szálkás-e a lazac. Szerettem volna azt felelni neki, hogy nem, de csak valami hörgés jött ki a torkomból. Én semicillint ebédeltem 600 mg ibuprophénnel, desszertnek pedig elszopogattam egy kis tantum verdét. A sálam végét az orromhoz szorítottam. Azt gondoltam, hogy így melegebb levegőt lélegzek majd be, és nem fázik meg a torkom. Azt is gondoltam, hogy egy szerencsétlen hipochondernek néznek, aki fél, hogy elkap valamit. Minden egyes lélegzetvétellel nagyobbra dagadt a mandulám. Ágynyugalomra lett volna szükségem, ahogy az orvos mondta, de ehelyett 970 km/h-s sebességgel repültem Szíria fölött. Ha kilőnének minket egy rakétával, legalább elmúlna az a kellemetlen, fájó, viszkető, égető érzés, ahogy a reklámokban mondják, gondoltam. Még Budapesten elhatároztam, hogy amennyiben valami oknál fogva nem száll fel a gép, én megindulok gyalog Dubaj felé, és megcsinálom a menekültválságot az ellenkező irányba, arrébb tolok-lökök minden terroristát, minden terhes anyát, és kirántom a görög partiőrök kezéből a gumicsónakot Leszbosznál, és evezek, ahogy csak bírok, hogy elérjem a járatomat, hogy elmeneküljek erről penészes kontinensről, de erre végül nem volt szükség. Kértem két pohár forró vizet a kamillateához, amit magammal hoztam. A lány szlovák volt, és Kamillának hívták. Mutattam neki a filtert, aztán meg a mellére mutattam, mert oda volt írva a neve. Furcsán nézett rám, én meg hörögtem valamit, de ezen a nyelven nem beszélt. Gondolom, hátul elmesélte Péternek, a légiutaskísérők vezetőjének, hogy az a barom ott a 24 B-n forró vizet iszik és a mellemet akarja. Hány ilyen faszt kell elviselnünk, felelte Péter, majd megdicsérte Kamilla cicijét. Miután megittam a két pohár kamillateát, fújtam négyet a pofámba a Bioparoxból. Mivel nem figyeltem arra, hogy csukva tartsam a számat, ment egy kis permet a 24 A lazacára is. Kamilla elvitte a poharakat, én pedig elindítottam a Mission Impossible legújabb részét. Tom Cruise valamivel jobb formában volt nálam, és ez kicsit bosszantott. Az jutott eszembe, hogy ezek a filmek éppen olyanok, mint a gyulladáscsökkentők. Átverik a szervezetet. Átverik a tudatot. Ha Pistike kijön egy ilyen filmről, pár órán keresztül a gyógyszer hatása alatt áll. Azt hiszi, ő is be tudná venni azt a kanyart a szerpentinen a speed motorral. Oxigénre vágytam. Igazi levegőre. Reménykedtem, hogy busszal visznek be minket a reptéren, és akkor legalább szagolhatok egy keveset az arab félsziget kerozinszagú levegőjéből, de nem így történt. Még tíz órán át dagadt a mandula. A dubaji reptéren már nem tudtam lenyelni a saját nyálamat sem. Egy étteremben a magyar-norvég meccset nézte pár vidám norvég nyugdíjas. Szívesen elbeszélgettem volna velük egy sör mellett, de sem beszélnem, sem söröznöm nem lehetett. Csendesen ültem a sarokban egy teával. Még örülni sem tudtam. A mandula mindent elvett tőlem. A bangkoki járaton egy Amy Winehouse-ról szóló dokumentumfilmet néztem. Ez kicsit megnyugtatott. Amy Winehouse még nálam is rosszabbul érezte magát. Tom Cruise-nál is nagyobb kanyarokat vett be, mire észrevette, hogy nem is tud motorozni. Három kisgyermekes család várakozott a gépre, egy mögöttem, egy előttem, egy mellettem ordított az úton. Azt gondoltam, ez csak valami összeesküvés lehet. A takarót a fejem köré csavartam, és felkészültem a halálra. A hajtóművek elhallgattak. A fülem bedugult. Csak a szívverésemet hallottam és a gyomrom korgását. Nem mertem bevenni a gyógyszereket, mert a mandula már elzárta a nyelőcsövemet, és úgy lifegett a torkomban, mint egy nyelv, egy szívbillentyű. A levegőre gondoltam, az oxigénre, mint egy gőzölgő díszebédre, hogy felmászom majd a hosszú asztalra, mint egy részeg vőfély a lagziban, és mindent felzabálok, az összes oxigént, mindent, ami oxigénből készül, oxigénlevest, oxigénpástétomot, oxigénsültet és oxigénpörköltet, és amikor kinyílt előttem a fotocellás ajtó a reptéren, és belélegeztem a forró levegőt, a szemem kinyílt, a tüdőm felforrósodott, egy pillanatra erős szorítást éreztem a bokámnál, és láttam a plafont és a szülészorvos szőrös csuklóját. Kiköptem a magzatvizet a betonra, és elindultam, hogy fogjak egy taxit.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.