Poszt ITT

Tállai rendet tesz a Fidesz-frakcióban

Az ő feladata, hogy keresztülverje a Fidesz-frakción az önkormányzati törvényt. A koncepció nyilvánosságra hozatala kapcsán beszélgettünk az államtitkárral. Villáminterjú.

Hörögnek a nagyvárosi és a kerületi fideszes polgármesterek, ha az önkormányzati törvényről kérdezzük őket a Parlament folyosóján. Egyikük azt mondta az imént: egy éve jár egyeztetni önhöz, mégsem került be szinte semmi a javaslataiból a tervezetbe.

Pedig koncepcionálisan gyakorlatilag megegyezik a minisztérium és a frakció álláspontja. Minimum kilencven százalékban fedi egymást a kettő.

Önnek köszönhető az alapkoncepció?

A Belügyminisztériumnak. Konkrétan pedig én dolgoztam rajta reggeltől estig a munkatársaimmal.


© Kummer János

Engedett olyan ügyben a frakciónak, amiért vérzik a szíve?

Hogy volt-e bármi, amit eleve szerettünk volna, de végül is kimaradt? Hát, nincs ilyen. A hajdúszoboszlói frakcióülésen egyetértésben születtek nagy döntések: lesz közös hivatal, lesz törvényességi felügyelet, lesznek kötelező társulások, új finanszírozási rendszer áll föl, és korlátozzuk a hitelfelvételt, valamint a kötvénykibocsátást. Ez a stabil keret. De irtózatosan sok apró kérdés megválaszolása még előttünk áll.

Például?

Nagy a vita a szociális kompetenciákról. Mi azt szeretnénk, hogy ez a terület maradjon az önkormányzatoknál. A szociális államtitkárság meg mást akar. Apró, ágazati kérdés.

Annyira apró, mint az oktatás. A már emlegetett polgármestereknek az fáj a leginkább, hogy az állam elvenné az iskoláikat.

Az iskoláknak nincs közük az önkormányzati törvényhez.

Dehogynem. Azon megy a harc, ki legyen a fenntartó.

Menet közben jöttünk rá, hogy nincs értelme magunkkal húzni a közoktatási törvényt. Hiba lett volna, ha beemeljük a kétharmados önkormányzati törvénybe. Az iskolák helye a köznevelési törvényben van.

Az lényeg, mi lesz az intézményekkel. Hogy ezt melyik passzus szabályozza, mellékes.

Én az önkormányzati törvényért felelek. Egyszerre fog beérni az összes törvény, szinte egyszerre fogadja el mindet az Országgyűlés. Mi elkészültünk, ezzel kicsit beelőztük a többieket.

Iskolaügyben nyilván önnel is konfrontálódnak a polgármesterek.

Megesik.

Mit mond nekik? „Uraim, én teljesítem Orbán Viktor ukázát, ebben a kérdésben nincs helye vitának.” Ezt?

Dehogy. A miniszterelnök úrtól nem hallottam semmit ebben a kérdésben.

Orbán többször is nyilvánvalóvá tette: oktatásban is a központosítás híve.

Én a saját meggyőződésem szerint járok el.

Ami egybeesik a miniszterelnöki akarattal.

Mondom: hiszem, hogy a legjobb döntéseket hoztuk. Az viszont baj, hogy bizonyos ügyeket, álláspontokat, melyeket képviselek, például az iskolák kapcsán, néhányan nem fogadnak el. A miniszterelnök valóban azt képviseli – velem együtt –, hogy az állam szervezze az oktatást.

A kormányfő úgy döntött: legyen az állam a fenntartó.

Nem egészen. A fenntartás egyik része szakmai: megszervezni, hány fős osztályok lesznek, milyen pedagógusok mit oktatnak, satöbbi. A másik része az épületfenntartás. Én azt mondom: az intézményi rendszert vigye az állam, a vagyonit pedig szervezze az önkormányzat.

Na, erre fogja két kezébe mentalitástól függően a hasát vagy a fejét minden polgármester. „Én fizessem a gázszámlát meg a nyári meszelést, a minisztérium pedig megmondja, hogy mi történjen odabent. Hát a fenét!”

Ma hogyan szólhat bele egy polgármester az oktatás mikéntjébe? Megmondom én: a törvény szerint sehogy. Mi is fog most változni ehhez képest?

Az iskola azé, aki kinevezi az igazgatót.


© Kummer János

Ja, értem, szóval hatalmi kérdésről beszélünk? Hallottam én százszor ezt az érvet. De tényleg az a magyar oktatás legfőbb gondja, hogy ki nevezi ki az igazgatót?

Szóval mit tesz ön, ha hepciáskodik egy polgármester? Karba teszi a kezét, mint most, és elzavarja?

Van, hogy karba teszem a kezem, van, hogy nem. És senkit nem zavarok el.  Az mindenesetre tény, hogy éles viták zajlottak a frakcióban. Ismer mindenki: a véleményemet nagyon őszintén, nagyon nyíltan képviselem. Nem kell hozzá segítség, higgye el. Most megkongatták a harangot a futóversenyen, és jön az utolsó kör.

Mikor lesz a végszavazás az önkormányzati törvényről?

Remélem, még az idén. Nyugalom. Rendeződik ez is, mint például Budapest és a kerületek viszonya.

Budapest és a kerületek? Tarlós és Rogán a sajtón keresztül üzenget egymásnak egyre vadabbul.

Változtatunk. Ez eldőlt. Min is fogunk összeveszni? Mit nem lehet itt megszavazni?

Mondjuk az iskolák államosítását. A polgármesterek nélkül nincs meg a Fidesz-kétharmad. Rajtuk nem lehet mindent erőből átnyomni.

Megoldódik. Higgye el, voltak nekem álmatlan éjszakáim. Sok vita van mögöttünk. Ebben a ciklusban ezt a törvényt vitattuk ki, beszéltük át a legjobban. Jutott idő mindenkinek megrágni, megemészteni a történteket. Nekem is. És most kicsit nyugodtabb vagyok. Kész a törvény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik