Mobil

Az Apple nyerészkedhet a robbanó Note 7-ekből

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 09. 06. 12:01

Míg a Samsung keserűen számolgatja a felrobbant eszközei miatti bukóösszeget, az Apple vidáman felpörgeti a termelést.

Finoman sem lehet zökkenőmentesnek nevezni a Galaxy Note 7 működését, hiszen több tucat példa volt arra, hogy az akkuja felforrósodott, aztán szabályosan felrobbant, leégetve az egész telefont. Ha pedig van valami, amit az emberek nem szeretnek, miután drága pénzért prémiumeszközt vásárolnak, az például pont az ilyesmi. Viszont a piacgazdaság olyan csatamező, ahol az egyik gyártó bánata egyben a másik öröme is, és most sincs ez másként.

Úgy tudni, hogy ez az egész fiaskó a visszahívásokkal együtt nagyjából egymilliárd dollárjába kerül a Samsungnak, habár a koreai cég hivatalosan nem adott információt a pontos számokról, de az okostelefonos főnök, Koh Dong Jin “szívszorító összeg” jelzővel illette. Ugyanakkor az Apple-nek pont jól jön a Samsung problémája, főleg így az iPhone 7 érkezése tájékán. A Digitimes ugyanis úgy tudja, az amerikai vállalat gyors ütemben értesítette az összes hardveres beszállítóját, hogy a tervezettnél kétszer több iPhone-ra lesz szükség, úgy igyekezzenek a forrasztással, összerakással és csomagolással.

Becslések szerint az Apple-nek eddig 10 százalékos növekedést hozott már előrendelések szintjén az, hogy a Galaxy Note 7 “tüzes” kezdéssel indult világhódító útjára, ugyanis a Samsung eszközének tulajdonosai nagyjából két hetet kell, hogy várjanak a cserekészülékre, és mivel az iPhone 7 szeptember 16-án érkezik, akadnak, akik inkább átnyergelnek. Ez egyébként valahol érthető, és ahhoz sem kell többdioptriás szemüveg, hogy lássuk, mekkora probléma a koreai cégnek az, hogy pont az egyik zászlóvivőjével akad elég súlyos probléma, ráadásul a lehető legrosszabb időzítéssel.

Ugyanakkor erkölcsileg a Samsung sem jön ki olyan rosszul a dologból (ha már anyagilag igen), hiszen korábban is írtuk, hogy a felhasználók szerint a cég megtehette volna, hogy elszigetelt esetekként kezeli a dolgot, és csak a hibás készülékeket cseréli, ehelyett inkább világméretű visszahívást, illetve a kiszállítások leállítását rendelte el.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind