Mobil

Máris megvan az egymilliárd eladott iPhone

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 07. 28. 13:00

A befektetők csak a következő negyedéves jelentésre várták a hírt, de Tim Cook beelőzött.

Épp két napja írtuk meg, hogy az Apple legutóbbi negyedéves jelentése alapján az elemzők valamikor mostanában várják az egymilliárdodik iPhone értékesítését, ám akkor még mindenki úgy gondolta, a vállalat az eredménnyel majd kivárja a következő negyedéves jelentését, ahol majd megvillantja, hogy “valamikor ebben a három hónapban” történt meg a nagy esemény.

De persze az Apple nem lenne az Apple, ha nem használná ki ezt is egy instant melldöngetésre, szóval Tim Cook gyorsan szervezett tegnapra egy alkalmazotti gyűlést a Cipertinó-i székházban, ahol megjelent egy bontatlan iPhone-nal, és bejelentette, hogy ez bizony Maga Az Egymilliárdodik iPhone.

Az iPhone a történelem egyik legfontosabb, legsikeresebb, világot megváltoztató terméke lett. Többé vált, mint folyamatos társunk: az iPhone a mindennapi életünk magától értetődő része, és ez teszi lehetővé, hogy elvégezzük a napi feladatainkat.

Szép beszéd, bár persze azért lássuk be, hogy a világ nagyobb részének van valamilyen nem-iPhone készüléke, mint akinek meg de, tehát a Cook által emlegetett alapvető élet-kiegészítő igazából az okostelefon, bármilyen márkájú is. De az tény, hogy az iPhone annak idején megváltoztatta a már akkor is létező, de még nem annyira felhasználóbarát, és ezért nem is igazán elterjedt okostelefon fogalmát, szóval a szerepe megkerülhetetlen.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.