Mobil

Újít megjelenésén az Uber

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 02. 03. 12:00

Frissítette alkalmazásainak kinézetét az Uber, és országonként változatosabbá is válik.

Hatalmas változást persze nem hoznak az újítások, a szolgáltatás továbbra is ugyanaz marad, és az egyes országok különféle hatóságai (valamint a taxisok) még mindig vérmérsékletüknek megfelelően tiltják, tűrik vagy támogatják majd az alternatív taxit (jaj, ezért megint kapunk az arcunkra, szóval legyen inkább autómegosztó személyszállító szolgáltatás).

Lényeg a lényeg, mostantól kicsit átalakulnak az Uber ikonjai, először az alkalmazásboltok kínálatában, majd pedig a telefonok kijelzőin is. Az alábbi képen bal oldalon az utasok által használt, közismert app ikonja látható, jobbra pedig a sofőrök eszközeire telepített alkalmazás friss logója látható. Nem kicsit sikerült elhúzódni az U betűtől, de majd megszokjuk.

uber-uj-design-01

Érdekes változtatás az is, hogy az Uber app színvilága más és más lesz attól függően, milyen országban használjuk, ez ráadásul még tovább burjánzik a jövőben, a legnagyobb városok ugyanis szintén saját színeket kapnak majd. Az egyikben például ilyenek lehetnek a színek és a háttérminták:

…míg a másikban ilyenek:

Szerencsére (vagy sajnos, ezt döntse el mindenki maga attól függően, hogy Uberes, taxis, NAV alkalmazott, vagy szimplán csak utas) a szolgáltatás használati téren semmiben nem változik, sőt a háttérben komoly fejlesztések folynak. A motorháztető alatt leginkább azon dolgoznak az Uber programozói, hogy még pontosabban meghatározhassák az autók helyzetét, az egyes sofőrök vezetési stílusát, reakcióinak gyorsaságát. Ezzel finomíthatják az érkezési idők előrejelzését, de az autóvezetőknek is fontos visszajelzéseket küldhetnek, ha úgy veszik észre, hogy túl gyakran lépik át a sebességkorlátozást, vagy egyéb visszás dolgokat cselekszenek a forgalomban.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.