Mobil

Durva vád miatt perelik az Apple-t: direkt lassúak a régi iPhone-ok

Az Apple büszkén hirdeti, hogy nem kell az új rendszereihez új telefont venni, hiszen korábbi modelleken is frissül az iOS. Ez azonban rejtett átverés egy mostani vád szerint.

Minden évben új iPhone (illetve egy ideje két új iPhone) jelenik meg, és a szakértők folyamatosan vakarják a fejüket azért, hogy megértsék, vajon mi veszi rá az almás telefonok rajongóit az akár évenkénti új készülék vásárlására. Egy nemrég napvilágra került vádirat szerint maga az Apple is gerjeszti mindezt azzal, hogy direkt lassítja a régi modelleket addig, amíg a tulajdonosok nem bírják cérnával és inkább vesznek egy frisset.

Egy magánszemély, Chaim Lerman nevében nyújtottak be ügyvédek jogi keresetet New York bíróságánál, a vádlott az Apple, a vád pedig tiltott piaci magatartás és a vásárlók befolyásolása azok tudtán kívül. Lerman a száznál is több további magánszemély nevében beadott kereset szerint azzal vádolja a gigacéget, hogy az iOS frissítésekben elrejtett szándékos trükkökkel a régebbi készülékek tulajdonosait igyekeznek rábírni arra, hogy váltsanak az épp aktuális modellekre.

A beadvány szerint az Apple ugyan pozitív színben tünteti fel magát, amiért néhány generációra visszamenően a korábbi iPhone modellekre is kihozza az iOS rendszer frissítését, azonban annak telepítése után a régebbi telefonok működése jelentősen lelassul. Ez pedig Lerman szerint nem véletlen, az Apple szándékosan úgy írja meg az iOS-t, hogy a régebbi telefonokból lajhárt csináljon. Ezáltal ugyan a tulajdonosok egy ideig örülnek annak, hogy lám csak, nem idei a készülék, de mégis a legfrissebb rendszer fut rajta, aztán elkezdenek bosszankodni a lassúságon, és végül belátják: mégiscsak túl régi ez az iPhone 6, megveszem a 6s-t.

A vádirat – melynek szövege egyébként alább is végigböngészhető – részletesen taglalja a félrevezető marketing és az ehelyett kapott frissítés káros hatásait, és bírálja az Apple azon gyakorlatát is, miszerint a frissítésen átesett készülékeket nem lehet visszaállítani az iOS korábbi verziójára. A periratokat a bíróság elfogadta, de még nem tűztek ki időpontot a meghallgatásokra, mindenesetre valószínű, hogy az Apple jogi gépezete már dolgozik az ügy elsimításán, máskülönben érdekes bírósági hírek elé nézünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik