Mobil

Hazánkba érkezett az LG G4 csúcsmobil

A dél-koreai gyártó Magyarországra hozta legújabb felsőkategóriás okostelefonját.

Az LG április végén Londonban leplezte le tavalyi nagysikerű okostelefonjának, a G3-nak az utódját, a G4-et, melyet ezen a nemzetközi rendezvényen mi már ki is tudtunk gyorsan próbálni. Most pedig Magyarországra is megérkezett a sokak által várva várt készülék, ugyanis az LG hazai képviselete megtartotta a G4 budapesti sajtórendezvényét.

Kérdésünkre a cég képviselői elmondták, hogy a kereskedelmi forgalomba szánt első LG G4 szállítmányok várhatóan a jövő hét végén érkeznek meg Magyarországra, ami azt jelenti, hogy a készülék hazai forgalmazása előreláthatólag június első napjaiban kezdődhet meg. Jó hír, hogy az újdonság nemcsak a kártyafüggetlen piacon, hanem mindhárom hazai mobiloperátor kínálatában is elérhető lesz. A G4 kártyafüggetlen kezdőára valahol 200 ezer forint magasságában fog alakulni, és a mobilszolgáltatók várhatóan különböző ajándékokat is adnak majd az elsőkörös vásárlóknak.

Az alapmodell műanyag hátlappal rendelkezik, a nála néhány ezer forinttal drágább kiadás mellé pedig egy valódi bőrből készült hátlap és egy aranyszínű hátlap lesz gyárilag csomagolva. Míg az alapmodell hátsó gombjai ezüstösen csillognak, addig a bőrös kiadás ezen kezelőszervei arany színben pompáznak. Magyarországon első körben hivatalosan a barna és a fekete bőr hátlapos változat lesz kapható, de a harmadik negyedévben várhatóan érkeznek majd az egyéb színű hátlapok is, melyeket a G4 tulajok könnyen cserélgethetnek majd a készüléken. A G4 mellé sajnos hazánkban sem jár majd alapáron Quick Charge 2.0 hálózati töltő, vagyis amennyiben szélsebes töltésre vágyunk, akkor bizony utólag kell majd beszereznünk egy ilyen készséget. Érdekesség, hogy egy a G Flex 2-éhez hasonló telenoros akció keretein belül a G4-et vásárlók a vásárlást követő egy évben egy alkalommal teljesen ingyen és bérmentve cseréltethetik majd ki telefonjuk esetlegesen betört kijelzőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik