Média

Rövidebb lesz a TV2-n a Tények a nyár végétől

Tények
Tények

65 helyett 55 perc lesz a TV2-n a 18 órakor kezdődő Tények című műsor bruttó adásidőtartama – derül ki a TV2 hivatalosan ma bejelentett őszi műsorrendje alapján.

Nem ez az első változás a Tények adásideje kapcsán, hiszen a csatorna a közelmúltban egyszer már rövidített rajta: akkor 85-ről 70 percre csökkent a bruttó adásidő. Ezt egyébként úgy érték el akkor, hogy kevesebb reklámmal szakítják meg a műsort. Most a Tények Extra elnevezésű részhez nyúlnak hozzá, ami egy későbbi sávban kerül majd adásba, így 18:55-kor a következő műsor már el tud indulni a Tények után, ami az őszi műsorrendben a Séfek séfe című, saját gyártású főzős tehetségkutató műsor lesz.

A műsoridő változásának azért van jelentősége, mert a konkurens és piacvezető RTL Híradó eddig hamarabb ért véget, mint a TV2-n a Tények, és az RTL így előnybe került a nézők figyelméért fordított küzdelemben a következő műsorral.

A megújult Tények műsorvezetői, Gönczi Gábor és Marsi Anikó
Amióta Vajna a TV2 tulajdonosa, még kevesebbszer nyer a Tények
Harmadannyi estét nyert meg a TV2-n a Tények, mint mielőtt a kormánybiztos lett a tévétársaság tulajdonosa, pedig már akkor sem volt túl erős a műsor.

A Sorozatwiki blog feltételezése szerint a Tények hamarabbi befejezésével ezt az eddigi hátrányukat szeretnék leküzdeni a TV2-nél.

Hét távozó a TV2 Tényeknél: akad, aki inkább buszt vezet, de Kökény-Szalai Vivien szerint minden rendben
Hétre ugrott a Tényektől rövid időn belül távozók száma. Forrásaink szerint kezd tarthatatlanná válni a helyzet a szerkesztőségben. Akad, aki inkább már buszt vezet.

A TV2 őszi műsorrendjéről néhány napja itt írtunk már. Azóta még az derült ki új elemként, hogy visszatér az ősztől Ördög Nóra tavasszal indított műsora, a Vigyázat, gyerekkel vagyok! is egy újabb szériával.

Az őszi műsorrend augusztus 28-án lép életbe. Különlegessége, hogy minden hétköznap főműsoridőben saját gyártású műsorok követik majd egymást a csatornán, amire évek óta nem volt példa.

Nagy dobásra készül a TV2
A már augusztus végén érvénybe lépő őszi műsorrendben minden hétköznap este a főműsoridőben egymást követik majd a saját gyártású műsorok a csatornán. Ilyesmire hosszú ideje nem volt már példa náluk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik