Média

Gyurcsány volt kormányszóvivője kommunikálja mától a Vasast

Danks Emese kormányszóvivő évindító tájékoztatót tart a Miniszterelnöki Hivatal irodaházában. MTI Fotó: Kovács Tamás. 2007 január 2-án
Danks Emese kormányszóvivő évindító tájékoztatót tart a Miniszterelnöki Hivatal irodaházában. MTI Fotó: Kovács Tamás. 2007 január 2-án

Danks Emese, az UNICEF eddigi magyarországi vezetője, a második Gyurcsány-kormány egykori szóvivője mától a Vasas SC marketing és kommunikációs elnökhelyetteseként dolgozik. Ezt onnan lehet tudni, hogy a kreativ.hu észrevett egy interjút a sportklub honlapján. A beszélgetésben Danks a munka iránti alázatról, illetve a Vasas SC kommunikációjával kapcsolatos terveiről beszél, illetve azt is elmondja, hogyan került a posztra.

Az UNICEF-nél komoly hangsúlyt kapott, hogy nyissunk a sport világa felé, hiszen gyermekjogi szempontból ez nagyon izgalmas terület.  Magyarországon egyedüli sportegyesületként lett stratégiai partnerünk a Vasas SC, így kerültem kapcsolatba a klubbal. A közös munka során nagyon lelkes, jó gondolkodású és innovatív csapattal találkoztam, Markovits Lászlót pedig már korábbról jól ismertem személyesen. Ahogy telt az idő, egyre jobban beleláttam az életükbe, több vasasos sportolót is bevontunk az együttműködésbe, Szilágyi Áron futott az UNICEF színeiben, Tóth Tamás pedig a paralimpia megnyerése után a sportnagykövetünk lett. A közelmúltban elnök úr felkínálta a lehetőséget, hogy még közelebb kerüljek a Vasashoz, hiszen egyre több a feladat marketing és kommunikációs területen, és szakemberekkel szeretné bővíteni a csapatot, hogy még több figyelem jusson bizonyos részfeladatokra. Örömmel mondtam igent, hiszen pontosan tudom, hova érkezem majd.

Danks Emese a sportklub honlapján lévő bemutatkozása alapján balettnövendékként a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett, majd a Külkereskedelmi Főiskola angol-francia szakán szerzett diplomát. Civil pályáját az Országos Idegenforgalmi Hivatal frankfurti kirendeltségén kezdte, dolgozott egy nemzetközi légitársaságnál, illetve San Franciscóban, a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamaránál is. Magyarországra visszatérve a média világában szerzett tapasztalatot: PR-vezetőként ténykedett a néhai TV3-nál, majd a Magyar Televízió sajtóosztályát irányította. A 2000-es évek elején a MALÉV-nál és a TESCO-nál kommunikációs igazgatóként vállalt szerepet,  fél éven át pedig a kormányszóvivői pozíciót is betöltötte. (Arról a honlap nem tesz említést, hogy a feladatot Danks mely kormány számára végezte.)

Danks 2008-tól öt éven át az ERSTE Bank kommunikációs igazgatója volt, ezután nyergelt át a civil szférába, és lett az UNICEF Magyar Bizottságának ügyvezetője.

Danks Emese UNICEF-nél megüresedett helyét egyébként Mészáros Antónia, az ATV Egyenes Beszéd című műsorának eddigi egyik műsorvezetője veszi át. Mészáros néhány nappal ezelőtt élő adásban jelentette be, hogy abbahagyja a televíziós újságírói pályafutását, majd néhány nappal később portálunknak arról beszélt, hogy úgy érezte, a mai politikai- és médiaviszonyokat tekintve még a legfontosabb témákról szóló beszélgetés is csupán falra hányt borsó, a „legütősebb” interjúknak sincs számottevő hatása, ezért is döntött a távozás mellett, illetve pályázta meg az UNICEF-es állást.

Mészáros Antónia otthagyja a médiát, az UNICEF-nél dolgozik tovább
Információink szerint a nyáron Rónai Egon vezeti az Egyenes beszédet, az ősztől Demcsák Zsuzsa lesz a váltótársa.
Mészáros Antónia: Nem bonthatta volna fel a szerződésemet az ATV
Régóta menni akart, mégis váratlanul távozik. Nem élné meg tragédiának, ha soha többet nem dolgozna a médiában.

Kiemelt kép: Danks Emese kormányszóvivő évindító tájékoztatója a Miniszterelnöki Hivatal irodaházában 2007. január 2-án. MTI Fotó: Kovács Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik