Média

Strand helyett Kecskemétre megy a magyar PR-szakma

PR Akadémia
PR Akadémia
A Magyar Public Relations Szövetség bejelentette a három napon át tartó IV. PR Akadémia programját, előadóinak névsorát, helyszínét és időpontját.

A Magyar Public Relations Szövetség bejelentette, hogy a PR szakma immár hagyományosnak mondható és jelentős érdeklődés mellett zajló háromnapos nyári találkozóját, a IV. PR Akadémiát idén július 3. és 5. között, Kecskeméten rendezi meg. Az előadók és a közönség soraiban egyaránt ott lesznek a hazai PR szakma képviselői, de a kör idén tovább bővül, hiszen számos nemzetközileg elismert szakember is előadója lesz a rendezvénynek. Ott lesz például Paul Holmes, a Holmes Report főszerkesztője; Maxim Behar, az International Communications Consultancy Organisation (ICCO) elnöke; valamint Dave King, a Digitalis Reputation vezérigazgatója.

A IV. PR Akadémia a PR szakemberek érdeklődési körét meghatározó aktuális témák köré szerveződik. Idén az úgynevezett alternatív igazságok, azaz a médiahazugságok kerülnek terítékre a PR szemszögéből, feltérképezve a manapság veszélyesen elterjedő hamis hírek hatását a PR-re és a társadalomra. Körüljárják majd azt is, hogyan érdemes a jelenséghez viszonyulni a PR szakma részéről. A digitális PR kapcsán elemzi fogják a téma integrált kommunikációban elfoglalt helyét, a digitális eszközök, a Big Data, a chatbotok szerepét és hatásának mérését a public relations-ben. A zárónap a turisztikai üzletágé lesz, amikor is az új pr-eszközök a turizmus kommunikációjában történő felhasználásáról esik majd szó.

A hazai PR Akadémia eredete 1995-re nyúlik vissza, ekkor rendezték meg ugyanis a kelet-európai országok szakembereit vendégül látó Central European Public Relations Academy (CEPRA)-t. Hosszabb szünet után, 2007-től öt éven át a Magyar Public Relations Szövetség folytatta a sort, a csíkszeredai Sapientia Egyetemmel közös Nyári PR Egyetem megrendezésével. A székelyföldi egyetem küldetését 2014-ben a magyarországi PR Akadémia folytatta, ám megváltozott tartalommal. Az új rendezvényt először 2014 júliusában rendezte meg a MPRSz, a Pécsi Tudományegyetemmel közösen. A következő évben is Pécsett vendégeskedett a PR Akadémia, majd 2016-ban Sopronba költözött, a Nyugat-magyarországi Egyetemre. Ezen az eseményen is ismert és jelentős szóvivők, neves elméleti szakemberek és PR cégvezetők mutatták be tapasztalataikat, kihívásaikat és megoldásaikat. Ezúttal azonban már külföldi előadók is megtisztelték az Akadémiát: a londoni CIPR szövetség alelnöke, az osztrák PR-szövetség egyik vezetője, valamint egy erdélyi kreatív műhely alapító tulajdonosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik